Élet a 2-es villamos után - 2. rész: Átszállás, gyaloglás, várakozás?

Nyomtatás
Egyelőre még csak próbaüzem

Előző cikkünkben nagyjából körvonalaztuk, hogy milyen változásokat hoz majd az utasok életében a 2-es villamos. Minden bizonnyal lesznek olyanok, akiknek majd át kell szállni és lesz olyan, akinek pedig pont a megváltozott útvonal hoz könnyebbséget azzal, hogy nem kell átszállnia. Most viszont azon utasok esetét vizsgáljuk meg, akik most is átszállnak utazásuk során és ezt követően is átszállással fognak közlekedni. Ami nem mindegy, az az, hogy ezt milyen módon tehetik meg.

 

  • Ezen túl nem a 31-es buszra, hanem 2-es villamosra szállunk át. Mi változik még?

Azon utasok, akik most a 31-es és 32-es buszokat használják mindenképpen érinti a változás, hiszen ezt követően nagy valószínűséggel a 2-es villamost fogják használni utazásukhoz. Azonban a 2-es villamos megállói sok helyen egész máshol lesznek, mint most a 31-es és 32-es buszoknak van és a vonalvezetés is kicsit eltér, van amit nem fog érinteni a villamos.

 

  • Ez azt jelenti, hogy lesznek olyanok, akinek többet kell gyalogolni az átszálláshoz?

Sajnos igen, mert ha az eredeti tervek szerint építik meg a villamos megállóit, akkor sok helyen távol fog esni egymástól a villamosmegálló és a buszmegálló. Ezért lesznek olyanok, akik máshol fognak átszállni, gyorsabb utazási lehetőséget keresve, vagy más útvonalon utaznak, hogy elkerüljék az átszállást.

 

  • A Doberdó utcán egybe lesz építve a villamos végállomása a buszok végállomásával?

Igen, de nem minden utas érinti a Doberdó utcát, hanem sokan a belvárosba érkeznek és a belvárosból utaznak tovább. A Nagyállomásnál még elfogadható az átszállási lehetőség, azonban a Kossuth utca, Széchenyi utca útvonalon (3/3A, 4, 19, 25, 25Y, 41, 41Y, 45) és a Hunyadi utcán (11, 22/22Y, 24/24Y, 43) már rosszabb lesz a helyzet. Ezeken a helyeken sajnos most is egymástól távol van a buszmegálló és a villamos megálló.

 

  • Olyan sok megálló van a belvárosban, miért lenne gond átszállni?

Nem a megállók számával van a legfőbb gond, hanem azok elhelyezkedésével: Debrecenben van két, egymást keresztező fő tömegközlekedési útvonal. Az egyik a kelet-nyugati autóbusz-vonalak (3/3A, 4, 19, 25, 25Y, 41, 41Y, 45), amelyek többsége a Kossuth utca - Széchenyi utca útvonalon közlekednek. A másik az 1-es villamos és a 31, 32, 10 a buszok, illetve majdan a 2-es villamos.

Jelen helyzetben a buszok között nagyon kedvező az átszállási kapcsolat a két keresztező irány között. A Helyközi-autóbuszállomás és a Csokonai Színház megállóhelyeknél az átszálláshoz minimálisat vagy egyáltalán nem szükséges gyalogolni, mivel ugyanazon megállóhelyről folytatható az utazás. Legrosszabb esetben is mindössze a szemközt lévő megállóhelyig kell átsétálni.

A 31-es és 32-es buszok megszűnésével, átalakításával azonban az átszállási lehetőségek is megváltoznak. A Csokonai Színház és a Hal köz (Debreceni Törvényszék) messze, 250-300 méter távolságban vannak a Városháza villamosmegállótól. Ez már önmagában is 4-5 perc többletet jelent sőt, mindkét irányban gyalogátkelő is lassítja a megközelítést. Ehhez párosul még az a várakozási idő, amíg megérkezik az a járat, amire átszáll az utas.

A 2-es villamos elindulásával az átszállás helye is megváltozik. A 31-es és a 32-es buszokról könnyebb volt átszállni. A villamos sajnos messzebb lesz.

 

 

  • Akkor hogyan lehet megoldani a gyorsabb átszállást a villamos és a buszok között?

Erre jelen helyzetben két megoldás is lehetséges:

  1. Új megállóhelyek létesítése nélkül úgy, hogy a 25, 25Y, 41, 41Y és 45-ös autóbuszok mindkét irányban a Kossuth utca - Piac utca - Miklós utca útvonalon közlekednének, ahogy a 19-es autóbusz is közlekedik most a Jégcsarnok felé. Itt pedig az átszállás a Kistemplom (busz) - Városháza (villamos), valamint a Piac utca (busz) - Szent Anna utca (villamos) megállókban gyorsan megoldható. Hátránya, hogy a buszoknak kerülnie kell, nő a menetidő és a trolibuszok felsővezeték hiányában nem tudnák megtenni ezt a kitérőt, ezért nem lenne teljeskörű az átszállási kapcsolat.
  2. A másik megoldás sokaknak elsőre nem kézenfekvő, de utas szempontból a helyzet adja magát, valamint ez a legolcsóbb. Új megállóhelyekre van szükség a Városháza villamos megálló közvetlen közelében. Nyugati irányába az autóbusz-állomás felé a városháza mellett, a Kossuth utca elején, keleti irányban pedig a Széchenyi utca elején a Kistemplom mellett van lehetőség autóbusz-megállók kialakítására. Ez némiképp módosítaná Kossuth utca-Széchenyi utca forgalmát, de komoly gondot nem okozna, hiszen most is nagyon sok autóbusz közlekedik ott.

Két lehetséges megoldás az átszállási kapcsolatok javítására?

 

 

  • A Széchenyi utca és a Kossuth utca elején hogyan lehet megállóhelyet kialakítani?

Erre az alábbi képeken szereplő megoldást javasoljuk, ami a jelenlegi forgalmi viszonyokhoz is illeszkedik.

Megállók javasolt elhelyezkedése a Városháza és a Kistemplom mellett Javasolt megálló: Kistemplom Javasolt megálló: Kossuth utca - Városháza

 

 

  • A villamos már majdnem elkészült, mi az amin mégis lehetne javítani?

A villamos megállóhelyeinek áthelyezésére ugyan lenne lehetőség, azonban körülményes hatósági eljárás lenne módosítani a terveken, viszont buszmegállók létesítése (közel a villamos megállóihoz) könnyen megoldható.

 

  • Hol van még szükség buszmegállókra?

A Doberdó utcai végállomás kivételével szinte mindenhol! A korábban részletesen tárgyalt Kossuth utcai helyszínen kívül a Böszörményi úton, a Csemete utcán és a Bethlen utcán van lehetőség új buszmegállók létesítésével javítani az átszállási kapcsolatokon.

  • Böszörményi út

A villamosnak a Böszörményi úton is lesz megállója, azonban a buszokról csak hosszas gyaloglás árán lehetne átszállni, ugyanis a tervezett villamos megállóhely nagyjából félúton van a Békessy Béla utca és az Árpád Vezér általános iskola megállók között.

Megállóhelyek elhelyezkedése a Böszörményi úton

A térképre rápillantva kézenfekvő a megoldás. Vagy a villamosmegállót kell közelebb tenni valamelyik buszmegállóhoz, vagy a buszmegállót kell építeni a villamosmegálló mellé. A Böszörményi úton erre bőven van hely. A lenti megoldással a Böszörményi út nyugati oldalán lévő helyközi buszmegállóból is könnyen és gyorsan meg lehet közelíteni a villamosmegállót, ehhez azonban elengedhetetlen egy gyalogátkelőhely kialakítása is.

Javasolt átszállási kapcsolat a Böszörményi úton

  • Csemete utca

A Csemete utcán kézenfekvő és ránézésre adja magát, hogy a jelenleg meglévő buszmegállót a villamosmegállóval egybe lehet építeni:

Javasolt átszállási kapcsolat a Csemete utcán

  • Darabos utca

A Hunyadi János utca és a Darabos utca kereszteződésében épült meg egy villamosmegálló. A helyszín hátránya, hogy a közelben közlekedő buszokra csak hosszú gyaloglás árán lehet átszállni.

Megállóhelyek elhelyezkedése a Csemete utcán és a Hunyadi utcán

A helyzet javítására két lehetőség is van. Vagy a meglévő, Hunyadi utcán elhelyezkedő Kölcsey Központ megállóhelyet 100 méterrel előrébb, a Darabos utca - Hunyadi utca kereszteződésébe kell helyezni. Ezáltal átszállás során csak át kell sétálni az út túloldalára. Ez a megoldás azonban nem oldja meg azt a problémát, hogy a villamos megálló a Bethlen utcától és az ott közlekedő buszoktól még mindig messze van. A helyzeten sokat javítana a Bethlen utcán létesítendő megállópár, azonban teljes körű megoldást csak a villamos megállók Bethlen utca - Hunyadi utca csomóponthoz való helyezése jelentene.

Javasolt átszállási kapcsolat a Darabos utcán (buszmegálló áthelyezéssel) Javasolt átszállási kapcsolat a Darabos utcán (villamos megálló áthelyezéssel)
Javasolt megálló: Kölcsey Központ, Egyetem felé Javasolt megálló: Kölcsey Központ, Hatvan utca felé

 

 

  • A tervezők miért nem számoltak ezekkel a problémákkal?

Amikor a 2-es villamost megálmodták, egész más körülmények voltak. Azóta megváltoztak az utazási szokások, nagy üzemek, gyárak szűntek meg, más helyen újakat nyitottak. Az utasok igényei is megváltoztak, felgyorsult a világ.

A legnagyobb gond az átszállási kényszer lesz. Függetlenül attól, hogy egy autóbusz vonal megszűnik, vagy csak másfelé fog járni, az utasok egy részének a villamosról át kell szállnia egy buszra. Ez számtalan kérdést vet fel az utasok részéről. Az átszállás miatt két jegyet kell érvényesíteni? Hol és milyen körülmények között lehet majd átszállni? Mennyit kell várni az átszállás során? Mennyit kell gyalogolni ehhez és úgy általában mennyi időveszteséget okoz? Sajnos ezek a kérdések még mind megválaszolatlanok, hiszen a kettes villamos terveinek előkészítése során erre nem gondoltak.

A helyzet azonban nem kétségbe ejtő, hiszen hosszú távon a villamos sok előnnyel jár. Azonban ezeket a felszínre került problémákat kezelni lehet és kezelni is kell, hiszen van mindenki számára elfogadható megoldás.

--

Következő cikkünkben a jegyek és bérletek árát elemezzük. Arra keressük a választ, hogy most miért fizet többet az az utas aki átszállással közlekedik és hogy ez milyen problémákat okoz, valamint az átszállások számától független, idő alapú jegy bevezetésének lehetőségét elemezzük részletesebben.

 

A 2-es villamos elindulásával az átszállás helye is megváltozik.
A 31-es és a 32-es buszokról könnyebb volt átszállni. A villamos sajnos messzebb lesz.
Két lehetséges megoldás az átszállási kapcsolatok javítására?
Megállók javasolt elhelyezkedése a Városháza és a Kistemplom mellett
Javasolt megálló: Kistemplom
Javasolt megálló: Kossuth utca - Városháza
Megállóhelyek elhelyezkedése a Böszörményi úton
Javasolt átszállási kapcsolat a Böszörményi úton
Javasolt átszállási kapcsolat a Csemete utcán
Megállóhelyek elhelyezkedése a Csemete utcán és a Hunyadi utcán
Javasolt átszállási kapcsolat a Darabos utcán (buszmegálló áthelyezéssel)
Javasolt átszállási kapcsolat a Darabos utcán (villamos megálló áthelyezéssel)
Javasolt megálló: Kölcsey Központ, Egyetem felé
Javasolt megálló: Kölcsey Központ, Hatvan utca felé

Belépés