Feed aggregator
Romulus unokaöccsének buszai
Toszkánában már bőven az olasz életérzés uralkodhat el rajtunk. Mohosak a háztetők, amelyek ráadásul laposak is, hiszen nem kell számolni komoly mennyiségű hóval a tél folyamán. Lovagvárak és városállamok földjén járunk. A történelem nem hátráltató tényező, ha Siena közlekedését nézzük.
Pótlás karbantartás miatt
Péntek és szombat este karbantartás miatt pótlóbuszok helyettesítik a 61-es villamost Budagyöngye megálló és Hűvösvölgy között.
A millenniumi centenáriuma
Száz évig üzemelt, nem ártott neki különösebben sem háború, sem forradalom, ami sérülést szenvedett, hamar kijavították, és indult a közlekedés a föld alatt. A Millenniumi Földalatti Vasút századik születésnapjához közeledve viszont végletesen lepusztult.
Újraindult a Kecskeméti Kisvasút – az MVV vonataival

A két felvonásban – 2007-ben és 2009-ben – történt vasútvonal-felszámolásokat követően egyre-másra jelentek és jelennek meg ötletek, tanulmányok a felszámolt vonalak esetleges újraindításainak lehetőségeiről, indokairól. Az MVV újraalkotta a kiskunsági kisvonatozást, példamutató megoldásokkal.
Hatszázhúszat nekem
A DB Regio kialakítja magának azokat a körülményeket, amelyek sok-sok közszolgáltatási tender elnyerését teszik lehetővé számára. A munkához eszköz is kell, az elkövetkezendő nyolc év alatt 620 dízelmotorvonat is érkezhet a szövetségi vasút regionális részéhez.
Az utolsó építőkő
A Budapestet körülölelő agglomeráció fejlesztésének utolsó darabja került a helyére: Tápiószecső új P+R parkolójának átadásával befejeződött a másfél évig tartó elővárosi közlekedésfejlesztési projekt.
Füst az áramszedő mögött
Sokféle megközelítés létezik a hibridmozdony fogalmára, a legelterjedtebb, hogy az ilyen járművek dízel és villamos üzemben is képesek haladni. Egy ilyen újdonsággal rukkolt ki a müncheni Transport Logistic vásárra a Bombardier.
Átadták a Műegyetem rakpartot
A ma délben adták át a Műegyetem rakpartot. Villamospótlás a Nagykörúton. Késések Szolnok felé. Elnökcsere a Vasutas Települések élén. Sztrájk volt a Malévnál, a forgalom zavartalan maradt. Forgalmi változások vasárnap és Csepelen. Az IHO hírei pénteken, tizenharmadikán.
Felsővezeték van, vonat nincs

Egy megszüntetett vonal képekben – Svájcban. Sumiswald és Huttwil között kilenc éve ment el az utolsó vonat.
Röplátogatás Kölnben
Akinek nincs sok ideje vonatokat nézegetni-fotózni Köln városában, annak is megéri kinézni a pályaudvarra, alább, olvasónk beszámolójából is látni fogjuk, hogy őrületes sürgés-forgás folyik ott, a gyors irányváltásoknak köszönhetően igazi forgószínpadot láthatunk.
Újabb gyöngyszemek a Trainzhez
Nincs megállás a lelkes Trainz rajongók körében tavasszal sem, ezúttal új osztrák és magyar járművek készültek el.
Vérfrissítés a Volánbusznál
A kocsihiány enyhítésére, valamint a lejáró Tempo 100-as vizsgák miatt az elmúlt hónapokban a Volánbusz használt autóbuszokat szerzett be. Ismerkedjünk meg az új járművekkel!
IC(e)x(pressz)
A DB távolsági vonatainak nagy részét felváltó járműcsaládról ismertté vált az, hogy a Siemens gyárthatja a motorvonatokat, sőt már a szerződést is megkötötték. Az üzlet nagyságát érzékelteti, hogy alvállalkozóként a Bombardier is besegít. Forintban 544 milliárdos részesedése így is csak harminc százalékos!
Feltámadás közben...
Még 2009 őszén állt le az állományban lévő legöregebb Gigant, a V63 004 pályaszámú, erősen kopottas nagyvas. A javítási nehézségek miatt hamarosan kivonták a fenntartásból, és Ferencváros Gépészeti Főnökség udvarán lehegesztett ajtókkal várta a sorsa jobbra fordulását.
Harc a graffiti ellen
Gyors reagálású egység a falfirkák ellen – sajnos nem itthon. Jegyvizsgálóra támadtak reggel. Kényszerleszállást hajtott végre egy MALÉV gép a Liszt Ferenc repülőtéren. Futóverseny vasárnap. Tekintsék meg az IHO hírösszefoglalóját!
Lerogy, majd nekifutásból fejbe

A berlini közösségi közlekedés területén növekszik a jelentős sajtófigyelmet kiváltó bűncselekmények száma. A kiváltó okok hihetetlenek, a kezelés elindult, de a jelenség további vizsgálatokat és társadalmi vitát igényel.
Újratervezés
Megvan az a 22 projekt, amelyek között szétosztják a korábban visszautasított 2,02 milliárdos támogatási keretet, a legnagyobb egyben maradt összeg 795 millió.
Májusi Zöldnyíl
Korábban már többször beszámoltunk a miskolci Zöld Nyíl projektről. Eljött a tavasz, újra felvették a kivitelezők a munkát. Nézzük meg, hogyan állnak!
Egységben az erő: VöV szabványú autóbuszok
A hatvanak évek NSZK-jában egy szigorú szabványrendszer született, amely évtizedekre meghatározta az ország, és egész Európa buszgyártását. Ismerkedjünk meg a szabvánnyal, és a belőle épült buszokkal!
Szépít az OrangeWays

A BKV midibuszainak lecserélésére kiírt pályázat végül eredménytelen lett, de egy újabb, a Hungaroring kiszolgálására szóló megmérettetésen diadalmaskodott – a BKV ellenében.
