Citadis, Flexity, Tangó és a többiek

Nyomtatás

Mint ismeretes márciusban hirdetnek eredményt a debreceni villamostenderen. A HAON és a Hajdú-bihari Napló a DERKE segítségével bemutatta, mely cégeknek lehet esélye.

A Haon.hu 2009.01.26-án megjelen cikke:

Citadis, Flexity, Tangó és a többiek

Tizennyolc, járművenként legalább 70 százalékban alacsony padlós villamosra írt ki nyílt közbeszerzést az uniós támogatással épülő második városi vonalra a debreceni önkormányzat.

Eredményt március 5-én hirdetnek, míg a szerződéskötés tervezett időpontja március 16.

A Haon szerette volna megtudni, milyen cégek érdeklődésére, s milyen járművek érkezésére lehet számítani. Jónás Zoltán, a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület (DERKE) elnöke készséggel állt rendelkezésünkre.
– A pályázati kiírás értékelésénél a legnagyobb súllyal a pénzügyi szempontok szerepelnek, így elsőre azt hihetjük, hogy az olcsó villamosok lesznek a befutók. De mivel a villamosok egy férőhelyére vetített árát veszik figyelembe, a nagyobb kapacitású, drágább járműveket gyártó cégek esélyei egyáltalán nem csökkennek – mondta a közlekedési szakember.

Kisebb súlyú, de lényeges szempont lesz – folytatta – az energiafelhasználás, és a garanciális karbantartás ára, amire a közelben gyártóüzemmel rendelkező cégek tudnak kedvezőbb ajánlatot nyújtani.

Mint megjegyezte, a kiírás alapján kevés ülőhellyel, széles ajtókkal több pontot lehet elérni, illetve szerepe lehet annak, hogy a gyártók közül nem mindegyik produkált eddig olyan bevált típust, mely ajtóknál mért padlómagassága maximum 335 milliméter, ahogy ezt a debreceni közbeszerzés előírja.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne tudnák teljesíteni a feltételt – hangsúlyozta –, csak az esélyeiket rontja, hogy a bevált konstrukcióikon változtatni kell.
Akik jöhetnek
A francia Alstom által gyártott Citadis-ok Európa számos nagyvárosában (Barcelona, Dublin, Nizza, Reims), sőt összességében öt kontinensen koptatják a síneket. Az Alstom fogja szállítani az új budapesti metrószerelvényeket.
Az olasz AnsaldoBreda városi villamosa a Sirio, mely Európában többek között Athénban, Göteborgban és Milánóban jár.
A kanadai Bombardier Transportation cég Flexity nevű villamosai 28 városban (főként Németországban és Ausztriában, de Krakkóban, Marseille-ben, Strasbourg-ban és Valencia-ban is) futnak.

Jónás Zoltán szerint a DKV Zrt. munkatársai Krakkóban többször is tanulmányozták már a Flexity-t.

Fanyalognak a horvátokén
A spanyol CAF neve hazánkban sem ismeretlen, a MÁV részére ugyanis már nyolc különféle InterCity kocsit gyártottak. Villamosaik elsősorban Spanyolországban járnak, de nemég a törökországi Antalya és a skóciai Edinburgh is rendelt tőlük.
A horvát Crotam villamosai egyelőre csak Zágrábban közlekednek. Bár Helsinki-ben volt egy tesztjáratuk, az utasok véleménye nem túl pozitív; kevés ülőhelyre és a jármű zajosságára panaszkodtak. Ők elsősorban az ár szempontjából lehetnek versenyképesek.
A lengyel PESA városi villamosai a legmodernebb technikával rendelkeznek, valamint fel vannak szerelve lökhárítóval.

A beszerzésre kerülő debreceni villamosokat is tanácsos lenne felszerelni ily módon, hiszen alig telik hónap koccanás nélkül.

És a Combino?

A német Siemens Combino villamosainak budapesti érkezése botrányosra sikeredett. Ugyanakkor Jónás Zoltán úgy véli, ennek oka nem a járművek minőségében, hanem inkább a BKV felkészületlenségében keresendő.

A Siemens több mint 500 járművet gyártott már, elsősorban európai városok számára.

Jelenleg a Siemens gyártja a legalacsonyabb, 180 milliméter padlómagasságú villamosokat. Ilyenek futnak Bécsben, és újabban Nagyváradon is.
A cseh Škoda szintén híres saját gyártású troli, illetve villamos járműveiről. Elektra típusú, alacsonypadlós villamosai nem csak Európában, hanem az USA-ban is elismertek.
A svájci Stadler két villamostípust is bevethet.

Az egyik a Tangó (Basel, Lyon, Zürich,Trogenben), a másik a Variobahn (Mannheim, München, Sydney).

Azonban a finn fővárosba, Helsinki-be szállított Variobahn-ok kétes hírt szereztek maguknak katasztrofálisan rossz „rendelkezésre állásukkal”: negyvenből huszonötöt visszaszállítottak a gyárba, a hibákat kijavítandó…

HAON

Belépés