Azonnali megoldások

Nyomtatás

Az alábbiakban olyan vonalhálózati, menetrendi és strukturális javaslatokat teszünk, amelyek - bár égetően szükség lenne a teljes hálózat átalakítására, de - a jelenlegi vonalhálózat lényegi elemein nem változtatnak, azonban ezek az apróbb módosítások - amennyiben megvalósulnak - sok utas hétköznapjait teszik könnyebbé. Javaslataink, amelyeket az utasok észrevételei, valamint saját felméréseink és tapasztalataink alapján állítottunk össze részben a korábbi szolgáltatótól megörökölt rendszer hibáin javítanak, részben pedig a szolgáltatóváltás óta kialakult problémákra adnak olcsó, gyors és hatékony megoldást.

Új, a jelenleginél ésszerűbb követési időket alkalmazó menetrendet készítettünk a 10-es és 14-es autóbuszoknak és javaslatot tettünk az 50-es busz kiváltására az említett két vonal meghosszabbításával. A Segner téri jobb átszállási kapcsolatra adunk megoldást, javasolva néhány arra közlekedő vonal megállóinak áthelyezését, valamint egyes vonalak által nem használt megállóhelyek újbóli használatát szorgalmazzuk a jobb átszállási kapcsolatok, és a rágyaloglási távolságok csökkentése érdekében. A 23-as és a 19-es vonal külső végállomásainak megcserélésével pedig a frekventáltabb Júlia-telep elérhetőségén szeretnénk javítani. A keleti városrész közlekedésének javítása érdekében pedig a 11-es vonal meghosszabbításának ajánlásával mutatunk be egy lehetséges megoldást.

Javaslatok megállóhelyek áthelyezésére és létesítésére:

  • 42, 45 és 46-os buszok a belváros irányába a Segner téren a külső megállóhely helyett a józsai és 25/25Y jelzésű buszokhoz hasonlóan a forgalomirányító hely melletti megállóhelyen álljanak meg a jobb, következetesebb és kényelmesebb átszállási kapcsolatok érdekében. Gyakran tapasztalt és utasok által jelzett probléma, hogy a járművezetők eltévesztik, melyik megállóhelyen kell megállniuk.
  • A 26 és 26Y-os buszok az Auguszta felé térjenek be a Segner térre és a Hatvan utca felé kihajtó ágban lévő megállóhelyen álljanak meg a jobb átszállási kapcsolat érdekében. Ezen változtatás - a Segner téri jelzőlámás forgalomirányító berendezés működéséből adódóan menetrend módosítással járó menetidőtöbbletet nem okoz.
  • 17Y jelzésű autóbuszok álljanak meg a FAG megállóhelyen.
  • A 34-es autóbusznak létesüljön egy új végállomási megállóhely az Elek utca és a Rózsavölgy utcákat összekötő úton. Jelenleg az autóbusz ugyanis megállás nélkül halad át a két végállomási megállóhely közötti 1 km hosszú útvonalon.
     
  • Javascript is required to view this map.

     

  • 11 és 11Y jelzésű autóbuszok mindkét irányban álljanak meg a Csokonai színház megállóhelyen. Ezen változtatás menetidő többletet nem okoz, a buszok az esetek többségében a Csokonai Színház előtti gyalogátkelőhelyet fedező jelzőlámpa tilos jelzésénél várakoznak, amely idő alatt az utascsere (jellemzően felszállás) lebonyolítható.

Menetrendi és hálózat átalakítási javaslatok

  • Az 50-es busz a jelenlegi formájában gazdaságtalan és nem nyújt kedvező eljutási lehetőséget az informatikai központ telephelyéhez. Helyette javasoljuk, hogy a 10-es és 14-es autóbuszok kerüljenek meghosszabbításra az IT Services Hungary Kft. megállóhelyig. Ennek megvalósításához többlet autóbusz beállítására csúcsidőben sincs szükség. Az általunk (mellékletben csatolt) új menetrendben pedig a jelenlegi rendszertelen követési idők helyett a reggeli csúcsidőszakban tíz percenként indulna egy-egy járat, a nap többi időszakában pedig egyenletes negyed órás követés érhető el, amely a Vezér úti lakótelep elérhetőségén is jelentősen javítana. Ehhez egy új megállópár kiépítése szükséges a Vezér utca és Károli Gáspár utca kereszteződésében, oly módon, ahogyan a szolgáltatóváltáshoz kapcsolódóan létesült új megállópár a Határ úton a 46-os és a Felsőjózsán a 34-es busz meghosszabbításához kapcsolódóan. A menetidő, valamit a járművek fölösleges futásának csökkentése érdekében javasoljuk, hogy az IT Services Hungary Kft. telephelye mellett autóbusz-forduló létesüljön.


     

     

  • A 11-es autóbusz funkcióbővítéseként javasoljuk olyan módon, hogy a vonal kerüljön meghosszabbításra a Borzán Gáspár utcát követően a Szabó Kálmán utcán át a Nagyállomásig. Ezzel a keleti városrész gyors és közvetlen kapcsolatot kap a vasútállomással, amely részben tehermentesítené a csuklós buszok hiányából fakadó zsúfoltságot a 30-as és 25/25Y-os vonalakon. Ezen változtatás mind a jelenlegi menetrenddel mind 20 perces csúcsidei követési idővel eggyel több szóló, azaz négy autóbuszt igényel. A vonalhosszabbítás további előnye, hogy megszűnnek a Dósa Nádor tér és a Nagyállomás között ki- és beálló autóbuszok rezsimenetben történő közlekedtetése.

    Javascript is required to view this map.

     

  • A 15-es autóbusz Diószegi útig történő ideiglenes meghosszabbítását javasoljuk véglegesíteni.
  • A 19-es és 23-as busz külső végállomásait javasoljuk megcserélni, a jelenlegi menetrend megtartása mellett. Ennek megfelelően a 19-es busz a Jégcsarnok - Júlia-telep, a 23-as busz pedig a Sámsoni út - Nyugati Ipari Park viszonylatban közlekedne. Ezzel a nagyobb laksűrűségű, több utasforgalmaz generáló Júlia-telep átszállásmentes kapcsolatot kapna a belvárossal.

 

Belépés