CSM Urbanus - Kicsiben is nagy

Nyomtatás
CSM Urbanus
Sikeres volt a CSM Urbanus bemutatója (PDF), érkeztek idősek, fiatalok és családok is. Egyesületünk mindig kiemelten kezelte a közösségi közlekedés és az utasok érdekeit. Támogatunk minden, a közösségi közlekedés minőségét javító fejlesztést. Ezért az idei Európai Mobilitási Héten bemutattuk a szeghalmi székhelyű Csaba-Metál Zrt. által fejlesztett midibuszt. 
 
A CSM Urbanust 2007-ben kezdték el fejleszteni, majd 2009-ben bemutatták a prototípust. A busznak van alacsonypadlós városi és magas padlós helyközi változata is.
A városi változatok közül három jármű menetrendszerinti forgalomban közlekedik Békéscsabán, illetve külföldre (pl. Görögország) is sikerült hármat értékesítenie a cégnek. A helyközi kivitelű változatból egy készült el, ami iskolabuszként, Vésztő környékén szállítja a kis diákokat. Érdekessége, hogy kifejezetten gyerekszállításra lett tervezve, kisebb ülésekkel, speciális üléselrendezéssel (3+1 üléssor) került kialakításra.
 
Műszaki paraméterek:
szélesség: 2450 mm
hosszúság:  7500 mm
magasság: 2920 mm (AC-vel)
össztömeg: 9200 kg
saját tömeg: 5500 kg (AC-vel)
tengelytáv:  5100 mm
motor:  dízel, EURO5-ös Cummins
(140 LE vagy 160 LE)
váltó: kézi, vagy automata
fogyasztás: 21 liter/100 km (városi kivitel, klímával)
ár: kb. 130 000 EUR
Az autóbusz teljesen magyar fejlesztésű, melynek kétharmada hazai alkatrészekből készült. A busz klímával felszerelt, 75%-ban alacsonypadlós, maximum 25+1 ülőhely alakítható ki és 30 állóhely található rajta. Ez természetesen változhat a ülés elrendezéstől és a megrendelő igényétől függően. A babakocsival és kerekesszékkel utazók mozgását könnyíti a kézzel lehajtható rámpa, és a légrugók térdeplő funkciója. Egy normál szóló buszhoz képest aprócska jármű belső tere meglepően tágas, nem zsúfolt. A viszonylag nagy méretű ajtók (110 cm) gyors utascserét tesznek lehetővé. 
 
Kívánság szerint külső, belső utastájékoztatók elhelyezére, GPS alapú járműkövetésre, a teljes diagnosztikai napló lekérdezésére és a jármű egyéb szolgáltatásainak a beépítésére lehetőség van. A busz vázszerkezete teljes egészében rozsdamentes acélból készült, a külső borítása pedig üvegszál erősítésű műanyag. 
 
A járművet Tarsoly Károly, a Csaba-Metál Zrt. kereskedelmi igazgatója mutatta be, és természetesen válaszolt minden kérdésünkre. Az ismertető után egy próba kört tettünk. Az Ifjúsági Háztól a Déri térig és vissza tartó úton mindenhol utána fordultak az emberek a szokatlan vendégnek. A Déri téren külön látványosság volt a szabadidejüket ott eltöltő fiatalok számára.
Ami kissé zavaró volt, hogy a motor az átlagosnál hangosabb. Azonban a jármű jellegzetes, íves homlokfalának kialakítását érte a legtöbb kritika. Ez szubjektív szempont és inkább esztétikai probléma mintsem műszaki. Az tény, hogy vannak a CSM Urbanusnál sokkal impozánsabb megjelenésű midibuszok, de ilyen tágas hatást és kellemes belső összhangot sugárzó járműből nem sok létezik. 
 
Ezúton is köszönjük az érdeklődőknek, hogy megjelentek, és reméljük, a későbbieknek is részt vesznek rendezvényeinken. Külön köszönjük a Csaba-Metál Zrt.-nek, hogy lehetőséget biztosítottak a jármű debreceni bemutatkozására.
 

CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy
CSM Urbanus - Kicsiben is nagy

Belépés