DKV Zrt. beszámolója. Ahogyan még sosem láttuk.

Nyomtatás
Figyelünk!

Hamarosan érkezik a nyár, ami azt jelenti a cégek számára, hogy el kell készíteniük az éves beszámolójukat. Nincs ez másként a DKV Zrt. háza táján sem, ahol a korábbiakkal ellentétben, excel táblázatok és varázsgrafikonok helyett egy szokatlanul részletes szöveges beszámolót készítettek a csütörtöki Közgyűlésre. Kifejezetten az önkormányzati képviselők részére készült, ennek ellenére extrém sok csemegét tartalmaz. Közlekedésbarátok számára érdekes és hasznos járműállománnyal kapcsolatos információk is vannak: tételesen fel van sorolva a kocsik éves futása km óra állással. 

Előre szólunk, hogy bizonyos részek ugyanakkor nehezen emészthetőek. A szakmai és idegen szavakkal tűzdelt megfogalmazások miatt komoly kihívás értelmezni egyes mondatokat a témában kevésbé jártas olvasók számára. 

Ezért most készítettünk egy rövidebb és egy hosszabb elemzést a beszámolóról. Ha valakinek nincs türelme részletes elemzéseket olvasni, akkor az alábbi két mondatban  összefoglaljuk a beszámoló lényegét:

  1. "Minden a legnagyobb rendben van!"
  2. "Ami nincs rendben, azt kezeljük, tehát a 1.) pontban foglaltak érvényesek."

Aki pedig további kulisszatitkokra kíváncsi olvassa tovább a hosszabb elemzést.

Számisztika: bevételek, kiadások

Először is két beszámoló is készült. Egyrészt a DKV Zrt., mint kötöttpályás [PDF] szolgáltató és a Cívisbusz Konzorcium [PDF], mint autóbuszos szolgáltató részéről. Ennek oka, ugye az, hogy két közszolgáltatási szerződést is kötött Debrecen a saját cégével. Ennek az előzményei ismertek és talán még logikus is, hogy így van. Azonban a szituáció ahhoz hasonló, mintha külön-külön rendelnénk meg a nappali és a hálószoba mázolását ugyanattól a festőtől és szeretnénk tudni, hogy mennyi az ecset, a létra és a festőhenger egy-egy szobára eső költsége. Ez kifejezetten érdekes adat, csak annyi jelentősége sincs, mint a csukott szemmel való kacsintásnak.

A két beszámoló első pillantásra olyan, mint a "mi a különbség a két kép között" játék Leginkább a számokban vannnak eltérések, viszont a szöveges beszámoló nagy része "törzsanyagnak" tekinthető. Egyikben csak a villamosokról és a trolikról olvashatunk a másikban pedig csak a buszokról.  A menetdíj bevételeket is megosztották a két szerződés között. Készült egy-egy táblázat, amelyben az eladott jegy és bérlet típusok darabszámát tüntették fel. A táblázatban lévő adatok megosztásával nem sokat vacakoltak. Abból az derül ki, hogy a jegyek 86%-át az autóbuszos, a maradék 14%-át pedig a közöttpályás közszerződés bevételeként tüntették fel. A titokzatos arány valószínű a járművek futásteljesítményéből számítandó költségadatokból származik. Felelős döntéshez, és ahhoz hogy következtetéseket vonjunk le, egyben kellene látni az egészet. 

A menetdíjakból származó bevétel a 4 milliárdot sem érte el! Az utasok által fizetett díj ennél még kevesebb. 2009-ben, amikor a DKV átvette az autóbuszos szolgáltatást - alacsonyabb jegy és bérlet árak mellett is - 5 milliárd feletti éves menetdíjbevétellel számoltak 2010-re. Akkor ez a terv nem teljesült, 2011-ben a 4,4 milliárd volt, 2012-ben pedig 4,1 milliárd.

Fura módon a veszteség elosztása már 70:30 arányban került megosztásra a buszos szolgáltatás javára.  A mérleg szerint  eredmény -1,658 milliárd (buszos ágazat) és -704 millió, (troli, villamos) ami összesen 2.362,- milliárdos veszteséget jelent. Ez a szám a bevételek arányához képest különösen aggasztó!

Az okokat és az utasok elégedettségét különösebben nem kell magyarázni.

Utaspanaszok

Különösen érdekes információt tudhatunk meg arról, hogy mivel kapcsolatban érkezik a legtöbb panasz. A nem túl precíz felosztásból az tűnik ki, hogy az utasok többsége a járművezetők és jegyellenőrök munkájával kapcsolatban emel kifogást. Megnyugtatásként leírják, hogy ezen panaszok 78%-a nem jogos. Szerintük.

Trobusz és villamos közlekedéssel kapcsolatos panaszok

autóbusz közlekedéssel kapcsolatos panaszok

A totemek pontosabbak, kivéve akkor amikor kellene

Hihetetlen dolog történik, ugyanis a beszámoló alapján a megállóhelyi totemek egyre pontosabban jelzik ki a menetrendet. Azért nem utolsó szempont egy közlekedési szolgáltatónál, hogy a kihelyezett, kijelzett menetrend hasonlítson arra ami a MENETREND. Gond csak azon kivételes esetekben van, amikor kivételes esetek vannak és gond van. Az alábbi mondat kerek perec deklarálja, hogy rendkívüli helyzetekben - amikor a leginkább szükség lenne az utasok tájékoztatására - teljességgel hasznavehetetlen a rendszer. Valótlan tájékoztatás valós időben...

A "valós idejű" utastájékoztatás csak rendkívüli helyzetekben nem működik...

Olyan is van ami nincs: Menetrend okostelefonra

Még egy nagyon különös dologra lettünk figyelmesek. A beszámoló szerint a DKV-nak van okostelefonokra mobil alkalmazása. Ezt erős ferdítésnek is meredek, ugyanis publikusan biztosan nem létezik hivatalos menetrendi alkalmazás. Sem Androidra, sem iPhone-ra sem pedig Windows Phonra nem találtunk olyan okostelefonokon futó alkalmazást, amelyet a DKV készítene, vagy a DKV rendelt volna meg. A Google Playen lévő Debreceni Menetrend alkalmazást nem a DKV készíti, az alkalmazás fejlesztője számára a menetrendi adatokat Egyesületünk szolgáltatja.

Néhány hétig tesztüzemben működött a DKV menetrendi kereső oldala, azonban hetek óta a szűk szavú "Az oldal karbantartás alatt van." szöveg fogadja a látogatót. Ha a jelentés készítői erre gondoltak, mint okostelefonos alkalmazás, akkor biztosan nagyot tévednek, hiszen mobiltelefonról rendkívül körülményesen lehetett csak használni ezt az oldalt. Most meg sehogy se.

Mobilos alkalmazás? Van, csak azt nem a DKV készíti.

A zsúfoltság csökkent

Ez igaz. Azonban ez nem a DKV, hanem az utasok érdeme, sajnos. Ennek oka, hogy az utasok kevesebbszer teszik tiszteletüket a járatokon. (Kiemelt, rendkívül szakmaian hangzó mondat teljes körű nyelvtani értelmezésében segítséget kérnénk.)

Ugyan gólt kaptunk, de az azt megelzőző lövéseket kivállóan hárítottuk.

Egyedileg kezelt panaszok

Azt nem tudjuk, hogy a közösségi közlekedésben egyedileg hogyan lehet kezelni a panaszt. Mi hirtelen taxira gondoltunk, de ezt valószínűtlennek tartjuk. 

"Egyedi, személyre szabott megoldást kínálunk minden általános esetre"

Tujatanoda

Nem akarunk ünneprontóak lenni, de úgy ítéljük meg, hogy a szerzemény, (ami egyébként az EU támogatás, 2-es villamos kommunikációra és marketingre szánt forrásából készült), sajnos még a kisebb korosztály számára sem alkalmas színvonalat sem üti meg. Több tárgyi tévedés is van benne, és az erre költött forintokból színvolasabb interaktívabb programokat lehetett volna szervezni a gyerekek számára.

 

"Azt mutatjuk, amit hallani, látni akarnak"

Talán sokaknak úgy tűnhet, hogy a szavakon lovagolunk és a felszínt kapargatjuk, azonban a háttérben az elmúlt évek nagyon súlyos szakmai hibái és közösségi közlekedéshez való hanyag felelőtlen hozzállása van. Ez tükröződik ebből a jelentésből is, mivel az avatatlan szem számára úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben van. A jelentés a Közgyűlés, és a képvielők számára sem tükrözi a valós problémákat. Azt mutatja, amit ott látni és hallani akarnak, hogy minden a legnagyobb rendben van. Ugyanakkor tényeket közöl, azonban csak a felszínt mutatja. Ez azonban önámítás is.

A jelentés abban a tekintetben is sántít, hogy nincs mihez hasonlítani. Ha valaki összefoglalja az elmúlt évét, és komolyan látni akarja, hogy milyen eredményt ért el, akkor ezt mindig az előző évekhez viszonítva teheti meg. Ebben a beszámolóban azonban csak a 2013-as év van benne, az azt megelőző év viszont nincs, ahogy az egy rendes éves beszámolóban szokott lenni. 

Úgy gondoljuk az a 2,4 milliárdos minusz körültekintő, utasbarát szolgáltalási személettel és több szakmaisággal fele annyi sem lenne. Míg mára Budapesten és Pécsett sikerült megfordítani a trendeket, nőtt az utasszám, addig Debrecenben külső okokra hivatkozva az illetékesek tehetetlenül széttárják a karjukat.

Jegy és bérlet értékesítési adatok
Sok a panasz a járművezetőkre
Sok a panasz a járművezetőkre
Mobilos alkalmazás? Van, csak azt nem a DKV készíti.
Csak gond és rendkívüli helyzet esetén vannak problémák az utastájékoztatással.
Csökkent zsúfoltság... és az utasok száma is.
Egyedi megoldás
Tujatanoda. Főleg gyerekeknek

Belépés