Közlekedésfejlesztés és autóbuszsáv "kátyúkkal"

Nyomtatás

Egyesületünk örömét fejezi ki, hogy Debrecen az Európai Unió által biztosított források felhasználásával is a közösségi közlekedés infrastrukturális fejlesztését elősegíti. Azonban úgy látjuk, hogy az elmúlt hónap végén Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének Tulajdonosi Bizottsága által sürgősségi indítványként tárgyalt benyújtandó pályázat kellő szakmai előkészítésére nem került sor és civil szervezetekkel sem történt egyeztetés. Már ezen a bizottsági ülésen jeleztük, hogy a források felhasználása nem a leghatékonyabb, mivel a tervezett fejlesztések egy része nem a leginkább szükséges helyeken történne.

A tervek szerint kerékpár utak építése és körforgalmak kialakítása mellett a Borzán Gáspár utcai autóbusz-forduló felújítása és az Egyetem sugárút külső szakaszán (Egyetem tér – Nagy Lajos Király tér között) autóbuszsáv kialakítása szerepel.

Azonban városunkban nem ezen a helyen indokolt jelenleg autóbuszsáv építése, hiszen több tucat olyan hely van, ahol nagyobb a járatsűrűség, nagyobb a gépjárműforgalom és sokkal több utast érintene kedvezően a közösségi közlekedés járműveinek előnyben részesítése.

Autóbuszsáv létesítésére a Széchenyi utcán égetően szükség lenne. Emellett a Csapó utcán, a Bethlen utcán, az Egyetem sugárút belső szakaszán, valamint a Mester utcán is indokoltnak tarjuk az autóbuszok számára fenntartott forgalmi sávot.

Továbbá számos olyan megállóhely van, amelyek átalakításával és a jelzőlámpák átprogramozásával, értékes percekkel lehetne csökkenteni a járatok menetidejét. Ezek olyan, útkeresztezős közelében lévő megállóhelyek, ahol a feltorlódott gépjárművek miatt a megállóba való be- és kiállás időigényes.

Mind a Diószegi úti, mind az Egyetem sugárúti körforgalomra nagy szükség van és támogatjuk a kerékpárút hálózat bővítését is.

Bízunk benne, hogy a jövőben civil egyeztetést követően, alapos szakmai vizsgálattal alátámasztva valóban a legszükségesebb helyeken kerülnek kiépítésre autóbuszsávok, amelyek eredményesen csökkentik majd az utazással töltött időt. Egyesületünk kész segíteni a város fejlődését a tervezésben való aktív részvétellel.

Belépés