Módosított menetrendek: Az egyik húsz, a másik egy híján tizenkilenc

Nyomtatás
Módosított menetrendek: Az egyik húsz, a másik egy híján tizenkilenc

Holnaptól változik a debreceni helyi közlekedés menetrendje. Habár néhány forgalmasabb vonalon már visszatért minden régi kerékvágásba, azonban sok helyen találkozni bosszantó módosításokkal. Bizonyos vonalakon munkanapokon is hétvégi (szombati) menetrend volt érvényben, amelyek néhány járattal meg lettek toldva. A legújabb módosítás alapja a tanszünetes munkanapi menetrend, amelyekből bizonyos járatok törlésre kerültek. A végeredményt tekintve pedig sok vonalon érdemi változás nem történik, hiszen maradtak az óránkénti követési idők. Sőt, a külterületek felé közlekedő járatok esetén közel három órás “üzemszünet” is van munkanapokon.

Több vonalon megszüntetésre kerültek olyan utolsó járatok, amelyek megszűnése azért érthetetlen, mert ezek a járatok garázsmenetként, utasok nélkül ugyanúgy közlekednek, a megszüntetett járattal közel azonos útvonalon. Ez érdemi költségcsökkentést biztosan nem eredményez.

A járványhelyzet alaposan felforgatta a közösségi közlekedést, azonban úgy gondoljuk, hogy a módosított, helyenként átláthatatlan menetrendek csak tovább rontják a közösségi közlekedés megítélését. A vészhelyzet végével minél hamarabb vissza kell térni minden vonalon a szokásos menetrendhez.

Az alábbiakban részletesen kigyűjtöttük a változásokat. Amennyiben nem elégedett a módosított menetrendekell, feltétlenül írja meg az észrevételét. Az észrevételeket az erre kialakított űrlapon várjuk, illetve javasoljuk, hogy küldje el a szolgáltató részére is.

 
Részletes változások:
  •  1

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  2

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  3 / 3A

Munkanapokon szabadnapi menetrend szerint közlekedik.
 

  •  4

Munkanapokon szombati menetrend szerint közlekedik.
 
  •  5 / 5A

Munkanapokon szabadnapi menetrend szerint közlekedik.
 
 
  •  10 / 10A / 10Y

Munkanapokon tanszüneti menetrend szerint közlekedik.

  •  11

Munkanapokon erősen ritkított tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik. A gyakorlatban óránként közlekednek a járatok munkanapokon is. Az alábbi munkanapra meghirdetett járatok nem közlekednek:
A Segner térről  5:48, 6:40, 15:40, 16:40, 17:40, 18:40, 19:40 és 22:05 időpontokban nem indulnak járatok.
A Borzán Gáspár utcától 6:24, 7:16, 16:16, 17:16, 18:16, 19:16, 20:16 és 22:39 időpontokban nem indulnak járatok.
 Hétvégén a Borzán Gáspár utcáról az utolsó 23:02-kor induló járat sem közlekedik.
 
  •  12

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  13

Munkanap a Segner térről 7:15, 8:52, 10:52, valamint a Pallagról a 7:40, 9:15, és 11:15-ös járatok nem közlekednek.
 
  •  14/14I

Munkanapokon kettő alkalomtól eltekintve minden órában csak egy járat indul. A Nagyállomásról 13:50-kor 14-es helyett 14I jelzésű járat indul, ami így naponta egyszer, és csak az ITS irányába közlekedik.
 
  •  15 / 15Y

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik. Azonban a Széna térről 23:03-kor induló 15-ös jelzésű járatok sem munkanapokon, sem hétvégén nem közlekednek.
 
  •  15G

Nincs változás.
 
  •  16

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  17 / 17A

Munkanap a Segner térről 5:30-kor 17A helyett 17-es busz indul, mely Ondódról visszafelé 6:02-kor indul. A Segner térről 6:04-kor, 9:00-kor, 12:00-kor és 14:15-kor induló járatok nem közlekednek.
Ondódról 6:26-kor, 9:22-kor, 12:22-kor és 17:22-kor induló járatok nem közlekednek.
Ezen felül Ondódról utolsóként 23:04-kor induló járat sem munkanapokon, sem hétvégén nem közlekedik.
 
  •  18

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  18Y

Munkanap minden órában csak egy járat indul,  a Nagyállomástól óra 55-kor, valamint Széna térről óra 10-kor induló járatok nem közlekednek.
 
  •  19

A Sámsoni útról utolsóként 23:07-kor induló járat nem közlekedik. További következmény, hogy Csokonai Színháztól a Vincellér utca felé az utolsó járat 20 perccel hamarabb elmegy.
 
  •  21

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  22 / 22Y

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  23

Munkanap a Doberdó utcáról 7:35-kor, 12:00-kor, 14:05-kor és 16:00-kor induló járatok megszűntek
 
  •  23Y

Munkanap a járat üzemideje extrém módon meg lett rövidítve, az első járat a Doberdó utcáról 4:54 helyett 8:40-kor, a Vámospércsi útról 5:15 helyett 9:05-kor indul, az utolsó a Doberdó utcáról 15:25-kor 22:18 helyett és a Vámospércsi útról 18:50-kor 22:38 helyett. Ezen felül 13 óra kivételével délutánonként 2 helyett csak óránként egy autóbusz közlekedik
 
  •  24 / 24Y

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  25 / 25 / 125 / 125Y

Az utolsó, a Veres Péter utcáról 23:05-kor 25Y jelzésű induló járat nem közlekedik. (Külön érdemes megjegyezni hogy az autóbusz a Veres Péter utcáról a város másik végén lévő garázsba az eredeti útvonalával szinte teljesen megegyező úton, garázsmenetként fog közlekedni.) További következmény, hogy Csokonai Színháztól a Vincellér utca felé az utolsó járat 20 perccel hamarabb elmegy.

 

  •  30 / 30A / 30I / 30N

Munkanapokon módosított tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik. Bánkról 23:12-kor nem indul járat, az üzemidő így egy teljes órával rövidül.
Külön érdemes megjegyezni hogy az autóbusz Bánkról a város másik végén lévő garázsba az eredeti útvonalával szinte teljesen megegyező úton, garázsmenetként fog közlekedni. 
Az utasok a Barackos utcától a Nagyállomás-Jégcsarnok irányába a Barackos utca megállótól azonban a 2:48-kor közlekedő 90Y-os buszt továbbra is használhatják.
 
 
  •  33 / 33E

Munkanap a következő járatok nem közlekednek: Segner térről 13:40, 17:40. Macsról: 14:20, 18:20. Kora délután a járat 2 óra 40 percen keresztül nem közlekedik, ennyi időn át Macs tömegközlekedéssel elérhetetlen.
A nap utolsó, Nagymacstól 23:10-kor közlekedő járata minden nap törölve lett, Macsról Debrecen felé az utolsó járat 21:35-kor közlekedik.
 
  • JÓZSA  34 / 35 / 35E / 35Y / 36 / 36E / 36Y

A korábbi utolsó járatok, az Alsójózsáról (36) 23:03-kor és a Felsőjózsáról (34) 23:16-kor induló nem közlekednek. Az autóbuszok Józsáról a Határ úton lévő buszgarázsba garázsmenetként közlekednek.
A Böszörményi úton az üzemidő 22 perccel rövidül
 
  •  37

Munkanap a Nagyállomásról 11:45, 13:45, 15:45, 17:45-kor nem indulnak járatok. Halápról 12:15 helyett 12:45-kor indul járat és és 13:15, 14:15, 16:15 és 18:15-kor nem indulnak járatok. 
A járat közlekedésében délelőtt két és fél órás lyuk van.
 
  •  39

Munkanap a következő járatok nem közlekednek: Nagyállomástól 5:20, 7:30, 15:40. Szepesről 5:40, 16:00
 
  •  41 /41Y

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  42 / 42A

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  43

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  44

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •  45

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •   46 / 46H / 46E / 146

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
Hétvégén a  Nagyállomsáról 18:20-kor, valamint Határ úttól 18:45-kor 46H nem közlekedik.
Hétvégén a Nagyállomásról 17:48-kor 146-os nem közlekedik. A Határ úton így 16:45 és 20:05 között egyáltalán nincs buszközlekedés 
 
  •   47 / 47Y

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •   48

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •   49

Munkanapokon tanszüneti munkanapi menetrend szerint közlekedik.
 
  •    51E

Menetrend szerint sem közlekedik.

 

  •    91A /90Y / 91Y

Szokásos menetrend szerint közlekedik.

 

 

Módosított menetrendek: Az egyik húsz, a másik egy híján tizenkilenc

Belépés