NEMFIgyelnek az utasokra

Nyomtatás
NEMFIgyelünk

Rendkívül aggasztónak látjuk a Nemzeti Erőforrás Minisztérium által adott válaszokat a 2012. április 15-én végrehajtott és széles körben jogosan kritizált, ésszerűségtől mentes járatritkításokra. Rossz az irány és a szemlélet is! Teljes mértékben hiányzik a modern közlekedészervezés és újra kell gondolni az alapszolgáltatás fogalmát is!

A közösségi közlekedés átalakításnak első és legfontosabb lépése, hogy a közpénzen működtetett, állami, szolgáltatók egymással való versengésének véget kell vetni. Ez azt jelenti, hogy minimum regionális szinten egységes tarifával igénybevehető közszolgáltatást kell biztosítani mind a helyi és helyközi, mind a vasúti, mind az autóbuszos közlekedésben. Tarifaközösségre van szükség!

Ez azért nagyon fontos, mert ha az utasok bizonyos vonatok megszűnése miatt csak az autóbuszt tudják igénybe venni a haza, vagy munkába járáshoz, akkor az eddigi vasúti bérlet helyett buszbérletet fognak vásárolni. Tarifaközösség esetén egy bérlettel igénybe tudnák venni a vasúti, illetve az autóbuszos szolgáltatást is, ezzel sokkal hatékonyabban lehetne kihasználni a rendelkezésre álló eszközállományt amellett, hogy az utasok érdekei nem, vagy csak kismértékben sérülnek.

A járatcsökkentéssel, a szolgáltatás csökkentésével nem csak az a baj, hogy érdemi megtakarítást nem jelent, hanem a vidék fejlődésére is kontraproduktívan hat. A vidéki települések lakossága rohamosan fogy, amely szoros összefüggésben van az adott település elérhetőségével, közeli városokba való eljutási lehetőségek minőségével.

Újra kell gondolni az alapszolgáltatás fogalmát! Egy vidéki település életében nem jelent elfogadható közlekedési alternatívát napi két-három (reggel, délben, este) járatpár. Az elmúlt évekhez képest teljesen átalakultak a munkavállalás feltételei. Lényegesen kevesebb azoknak az üzemeknek a száma, ahová egyszerre sok utast lehetne szállítani. Manapság sokkal differenciáltabban jelentkeznek az utazási igények.Ezt pedig csak a közösségi közlekedés folyamatosságát biztosító ütemes menetrenddel lehet kiszolgálni. Éppen ezért a járatritkítás nem lehet indokolt! Olyan mintha a mobilszolgáltatók kikapcsolnák a hálózatot a kihasználatlanabb időszakban! A szolgáltatás csökkentése pedig az utasok további elvesztéséhez, bevételkieséshez vezet.

Teljes mértékbenhiányzik a modern közlekedészervezési szemlélet! Sokkal több értelme van az ujjunkat számolni, mint az utasokat! A hazai gyakorlatban alkalmazott utaszámlálásnak egyébként is horribilis költségei vannak, amelyek még inkább megkérdőjelezik a járatcsökkentés gazdasági hasznát. A kevés utas nem egy eredmény, amihez alkalmazkodni kell, hanem következmény! A méltatlanul elhanyagolt hazai közösségi közlekedés szegénységi bizonyítványa!

Az utasszám alakulásának az okát is ismerni kell! A jelenlegi szemlélettel fordítva ülünk a lovon, hiszen nem azon kellene gondolkodni, hogy hogyan alakítsuk a közlekedést az egyébként is hektikusan változó utazási igényekhez, hanem azon kellene munkálkodnunk, hogy milyen módon lehet minden időszakban folyamatos, és biztos elérést nyújtó szolgáltatást gazdaságosan üzemeltetni.

Belépés