Részletes menetrendi változások 2009. december 1-től

Nyomtatás

A DKV Zrt. "titkolva" a járatcsökkentést, csak a menetrend módosításának tényét és az érintett vonalak felsorolását közölte, valamint azt, hogy Interneten valamint a megállóhelyeken 2009. december 1-től tájékozódhatunk a változásokról. Aki nem szeretné, hogy kellemetlen meglepetés érje és pontosan tudni szeretné, az alábbiakban vonalakra bontva megtekintheti, hogy mely vonalakon milyen változások kerülnek bevezetésre jövő hónaptól a helyi közösségi közlekedésben.

 1  

  • Munkanap tanítási időszakban:
    4:30 és 5:00 között az eddig 3 járat helyett csak kettő közlekedik
    5 és 6 között a 4-6 perces követési idő 8-10 percre nő

    A nap többi időszakában általában 2 perccel nő a követési idő.
    22 és 23 között 5 járat helyett csak 4 közlekedik
  • Munkanap tanszünetben:
    6 és nyolc óra között a 6-10 perces követési idő helyett, 6-8, illetve 4-6 percre csökken a járatok követése.
    14 óráig a járatok követési ideje 2 perccel nő
    14 óra után az eddigi 6-8 perc helyett 4-6 percre módosul a követési idő egészen délután ötig.
    5 és 8 óra között nincs változás
    8 és 9 óra között az eddigi 6-8 helyett most 8-10 perc lesz a követési idő
    9 és 10 óra között 6-10 perc helyett fix 10 percenként indulnak a villamosok, de nincs meghatározva, hogy pontosan melyik percben (?).
    22 és 23 óra között az eddigi 5-7 járat helyett 5 közlekedik.
  • Hétvégén:
    az 5:00-kor induló járat ezúttal nem került meghirdetésre, helyette maradt a 8-10 perces indulás az órában.
    6 és 12 óra között 8-10, 12 és 16 óra között 4-8, illetve 16 és 20 óra között 4-6 percenként indultak a villamosok, ami most minden időintervallumban 6-8 perc lesz.
    20 és 21 óra között a 6-8 perces követés helyett 8-10 perc lesz a követés
    21 és 22 között a 8-10 perces követés fix 10 percre nő, de nincs meghirdetve, hogy pontosan melyik percben (?)
    22 és 23 óra között az eddig 5-6 járat helyett csak 5 közlekedik

     

 2/2A 

A 29 perces menetidő 27-re csökken, illetve a temető zárva tartása alatt a Kassai útig/úttól közlekedő trolik 2A jelzéssel közlekednek.

  •  Munkanap tanítási időszakban:
    • Segner tér:
      5 és 6 között a 10-15 perces követés 10 percre csökken
      6 és 7 között az eddigi 6-10 perces követés 8-10 percre nő.
      8 és 12 között a 8-12 perces követés helyett 10 percenként indulnak a járatok.
      12 és 13 között a 8-12 perces követés 8-10 percre
      13 és 15 között a 8-12 perces követés 6-8 percre csökken.
      15 és 17 között az eddigi 6-10 perces követés helyett 6-8 perc lesz a követési idő
      17 és 19 között a 6-10 perces követés 10 percre nő
      19 és 20 között a 10-15 perces követés 10 percre csökken
      20 és 22 óra között a 10-15 perces követés helyett fix időpontokban minden óra 00, 12, 24, 36 és 48-kor indulnak járatok.
      22 és 23 óra között az eddig 4-5 járat helyett 4 közlekedik fix időpontban 22:00, 22:15, 22:30 és 22:45-kor
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      A 4:30-as járat 5 perccel később, 4:35-kor közlekedik.
      5 és 6 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 5:08, 5:23, 5:36, 5:48 és 5:58-kor indulnak a járatok.
      6 és 7 óra között a 6-10 perces követési idő 8-10 percre nő
      8 és 9 óra között a 8-12 perces követési idő 8-10 percre csökken
      9 és 13 óra között a 8-12 perces követési idők helyett 10 percenként indulnak a trolik, de nem tudni pontosan melyik percben.
      13 és 14 óra között a 8-12 perces követési idő helyett 8-10 percenként indulnak a járatok
      14 és 15 között a 8-12 perces követési idő helyett 6-8 percenként közlekednek a trolik.

      15 és 17 között a 6-10 perces követési idő helyett 6-8 percenként közlekednek a járművek
      17 és 18 óra között a 6-10 helyett 8-10 percenként, ritkábban járnak a trolik.
      18 és 19 között 6-10 perc helyett 10 percenként
      19 és 20 óra között 10-15 helyett 10 percenként
      20 és 21 óra között 10-15 helyett 10-12 percenként indulnak a járművek
      21 és 22 óra között a 10-15 perc helyett 21:02, 21:14, 21:26, 21:38 és 21:50-kor indulnak a járatok
      22 és 23:05 között a 10-15 perces követés helyett 22: 02, 22:15, 22:25, 22:35, 22:52 és 23:05-kor indulnak a trolik
  •  Munkanap tanszünetben:
    • Segner tér:
      5 és 6 óra között az eddigi 10-15 perces követés helyett óra 00, 12, 24, 36 és 48 perckor indulnak a járatok
      6 és 7 óra között a 6-10 perces követési idő helyett 10 percenként indulnak a járatok
      7 és 8 között 6-10 perces követés 8-10 percre nő
      8 és 13 óra között az eddigi 8-12 perces követési idők helyett fix időpontokban mind óra 00, 12, 24, 36 és 48 perckor indulnak járatok
      13 és 15 óra között az eddig 8-12 perces követés 10 percre változik
      15 és 17 óra között az eddigi 6-10 perces követés 10 percre nő.
      17 és 18 között az eddigi 6-10 perces követés helyett fix időpontokban minden óra 00, 12, 24, 36 és 48 perckor indulnak a járatok.
      19 és 23 óra között az eddigi 10-15 perces követési idő helyett fix időpontokban, minden óra 00, 15, 30 és 45 perckor indulnak a járatok
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      A 4:30-as járat 5 perccel később 4:35-kor indul
      5 és 6 óra között a 10-15 perces követés helyett 5:05, 5:23, 5:37 és 5:51-kor indulnak a járatok.
      6 és 7 óra között a 6-10 perces követési idő helyett 10-12 percenként indulnak a járművek
      7 és 8 óra között a 6-10 perces követés helyett 8-10 percenként követik egymást a trolibuszok
      8 és 9 között a 8-12 perces követés helyett 8-10 percenként indulnak a trolik.
      9 és 13 között a 8-12 perces követés helyett fix időpontban, minden óra 06, 18, 30, 42, és 54 perckor indulnak a járművek
      13 és 14 óra között a 8-12 perces követési idő 10-12 percre nő
      14 és 15 óra között a 8-12 perces követés 10 percre módosul
      15 és 17 óra között a 6-10 perc helyett a trolik 10 percenként követik egymást

      17 és 18 óra között a 6-10 perces követés 10-12 percre nő.
      18 és 19óra között a 6-10 perces követés helyett 18:06, 18:18, 18:30, 18:42 és 18:54-kor indulnak a járművek
      19 és 20 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 19:06, 19:18, 19:28, 19:42 és 19:57-kor indulnak a trolik
      20 és 21 óra között a 10-15 perces követési idők helyett 20:10, 20:23, 20:38 és 20:50-kor indulnak a járművek
      21 és 23:05 között a 10-15 perces követési idő helyett minden óra 05, 20, 35 és 50-kor indulnak a járatok
  • Hétvégén:
    • Segner tér:
      Egész napra meghirdetésre kerültek a járatok pontos indulási idejei
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      Egész napra meghirdetésre kerültek a járatok pontos indulási idejei
       

 3/3A  

A 24 perces menetidő 19-re csökken, illetve a temető zárva tartása alatt a Kassai útig/úttól közlekedő trolik 3A jelzéssel közlekednek.

  •  Munkanap tanítási időszakban:
    • Segner tér:
      Az első két járat helyett 4 és 5 között 3 járat közlekedik 4:25-kor, 4:40-kor és 4:55-kor
      5 óra és 6 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 5:10-kor, 5:22-kor, 5:34-kor, 5:46-kor és 5:58-kor indulnak trolik a Kassai út felé.
      6 és hét óra között nincs változás. A követési idő 8-10 perc
      7 és 8 óra között a 8-10 perces követési idő helyett 6-10 percenként közlekednek a járatok.
      8 és 9 óra között a 8-12 perces követést fix indulási időpontok váltják fel: 8:04, 8:16, 8:28, 8:40, 8:52.
      9 és 10, valamint 11 és 12 között a 8-12 perces követési idők helyett az alábbi időpontban indulnak trolik a Köztemető felé: minden óra 04, 14, 24, 34, 47
      10 és 11, valamint 12 és 13 óra között a 8-12 perces követési idők helyett az alábbi időpontban indulnak trolik a Köztemető felé: minden óra 00, 13, 26, 39, 52.
      13 óra és 17 óra között a korábbi 8-10 perces követési idő nem változik
      17 és 18 óra között a 10-15 perces követési időt felváltja a 10-12 percenkénti indulási idők.
      18 és 20 óra között 10-15 percenkénti indulás helyett az alábbi időpontokban indulnak járművek minden órában: 10, 22, 34, 46, 58
      20 és 22:40 között a 10-15 perces követési idő helyett minden óra 10., 25., 40. és 55. percében indulnak járatok

      Az utolsó, 22:45-ös járat 5 perccel korábban 22:40-kor indul.
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      4:45 helyett 4:40-kor és 4:58-kor indulnak az első járatok
      5 és 6 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 5:15-kor, 5:30-kor, 5:42-kor és 5:54-kor indulnak a járművek
      6 és 7 óra között a 8-10 perces követési idő 10-12 percre nő.
      7 és 8 között a 8-10 perces menetidő 6-10 percre csökken
      8 és 9 között a 8-12 perces követési idő 10-12 percre nő.
      9 és 10 között 8-12 percenkénti indulások helyett 9:00-kor, 9:12-kor, 9:24-kor, 9:34-kor, 9:44-kor és 9:54-kor indulnak a járatok
      10 és 11, valamint 12 és 13 óra között a 10-12 perces követési időt az alábbi indulási idők váltják fel: minden óra 07, 20, 33, 46, 59
      11 és 12 óra között a 8-12 percenkénti indulás helyett 11:12-kor, 11:24-kor, 11:34-kor, 11:44-kor, illetve 11:54-kor indulnak a trolibuszok
      13 és 17 között a menetrend nem változik, a követési idő 8-10 perc
      17 és 18 óra között a 10-15 perces követési idő 10-12 percre csökken.
      18 és 20 óra között 10-15 percenkénti követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek minden órában: 06, 18, 30, 42, 54
      20 és 21 óra között 10-15 percenkénti követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek: 20:06, 20:18, 20:30, 20:42, 20:55
      21 és 23 óra között a 10-15 perces követési idők helyett minden óra 10., 25., 40. és 55. percében indulnak a járatok.
      A 23:00-s járat 5 perccel korábban 22:55-kor indul
  •  Munkanap tanszünetben:
    • Segner tér:
      Az első két járat helyett 4 és 5 között 3 járat közlekedik 4:25-kor, 4:40-kor és 4:55-kor
      5 óra és 6 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 5:10-kor, 5:25-kor, 5:36-kor és 5:48-kor indulnak trolik a Kassai út felé.
      6 és 8 óra között nincs változás. A követési idő 8-10 perc
      8 és 13 óra között a 8-12 perces követési idők helyett minden órában 04, 16, 28, 40 és 52-kor indulnak a járatok
      13 és 17 óra között a 8-10 perces követési idő 10 percre ritkul.
      17 és 18 óra között a 10-15 perces követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak trolibuszok: 17:04, 17:16, 17:28, 17:40, 17:52.
      18 és 19 óra között a 10-15 perces követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak trolibuszok: 17:04, 17:16, 17:28, 17:40, 17:55.
      19 óra és 22:40 között az eddigi 10-15 perces követési idők helyett minden órában az alábbi percekben indulnak járművek a külső végállomás felé: 10, 25, 40, 55
      .
      Az utolsó, 22:45-ös járat 5 perccel korábban 22:40-kor indul.
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      4:45 helyett 4:40-kor és 4:58-kor indulnak az első járatok
      5 és 6 óra között a 10-15 perces követési idő helyett 5:15-kor, 5:30-kor, 5:45-kor és 5:57-kor indulnak a járművek
      6 és 7 óra között a 8-10 perces követési idő 10-12 percre nő.
      7 és 8 között a menetrend nem változik, a követési idő 8-10 perc
      8 és 9 között a 8-12 perces követési idő 10-12 percre nő.
      9 és 13 óra között a 8-12 perces követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek: minden óra 00, 12, 24, 36, 48
      13 és 14 óra között a 8-10 perces követési idő 10-12 percre nő
      14 és 17 óra között a 8-10 perces követési idő 10 percre módosul.
      17 és 18 óra között a 10-15 perces követési idő 10-12 percre csökken
      18 és 19 óra között a 10-15 percenkénti követési időket az alábbi indulási idők váltják fel: 18:00, 18:12, 18:24, 18:36, 18:48
      19 és 20 óra között a 10-15 percenkénti követési időket az alábbi indulási idők váltják fel: 19:00, 19:15, 19:30, 19:45
      20 és 21 óra között a 10-15 percenkénti követési időket az alábbi indulási idők váltják fel: 20:00, 20:15, 20:30, 20:42, 20:55
      21 és 23 óra között a 10-15 perces követési idők helyett minden óra 10., 25., 40. és 55. percében indulnak a járatok.
      A 23:00-s járat 5 perccel korábban 22:55-kor indul
  • Hétvégén:
    • Segner tér:
      Az első két járat helyett 4 és 5 között 3 járat közlekedik 4:25-kor, 4:40-kor és 4:55-kor
      5 és 7 óra között a 10-15 perces követési idő helyett mindkét órában az alábbi időpontokban indulnak a járművek: 10, 25, 40, 55
      7 és 13 óra között a 10-15 perces követési idő 10 percre csökken.
      13 és 18 óra között a 10-15 perces követési idők helyett minden órában az alábbi időpontokban indulnak a járatok: 02, 14, 26, 38, 50
      18 és 19 óra között a 10-15 perces követési idők helyett 18:02-kor, 18:14-kor, 18:26-kor, 18:40-kor és 18:55-kor indulnak a trolibuszok
      19 óra és 22:40 között a 10-15 percenkénti indulási idők helyett minden órában óra 10-kor, 25-kor, 40-kor és 55-kor indulnak a járművek
      Az utolsó, 22:45-ös járat 5 perccel korábban 22:40-kor indul.
    • Kassai út / Köztemető főkapu:
      4:45 helyett 4:40-kor és 4:58-kor indulnak az első járatok
      5:15 és 7 óra között a 10-15 perces követési idő helyett minden óra 00-kor, 15-kor, 30-kor és 45-kor indulnak a járművek
      7 és 8 óra között a 10-15 perces követési idők helyett az alábbi indulási időpontok érvényesek: 7:00, 7:15, 7:30, 7:40, 7:50
      8 és 13 óra között a 10-15 perces követési idő 10 percre csökken
      13 és 14 óra között a 10-15 perces követési idő 10-12 percre csökken
      14 és 18 óra között a 10-15 perces követési időket az alábbi indulási idők válták fel minden órában: 10, 22, 34, 46, 58
      18 és 19 óra között a 10-15 percenkénti követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek: 18:10, 18:22, 18:34, 18:45
      19 és 20 óra között a 10-15 percenkénti követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek: 19:00, 19:15, 19:30, 19:45
      20 és 21 óra között a 10-15 percenkénti követési idők helyett az alábbi időpontokban indulnak a járművek: 20:00, 20:15, 20:30, 20:42, 20:55
      21 és 23 óra között a 10-15 perces követési idők helyett minden óra 10., 25., 40. és 55. percében indulnak a járatok.
      A 23:00-s járat 5 perccel korábban 22:55-kor indul

 

 3E 

 A trolibusz menetideje 64 percről 53 percre csökkent!.

  • Munkanap tanítási időszakban:
    • Segner tér:
      6:45-kor induló első járat nem változik
      7:15 helyett 7:10 és 7:20-kor két járat közlekedik
      A nap többi időszakában a délutáni rendszeretelen követési idők helyett is minden óra 15-kor és 45-kor indulnak a járatok 17:45-ig
  • Munkanap tanszünetben és hétvégén
    • Segner tér:
      Az eddigi 80 percenként közlekedő járatok helyett ütemesen 60 percenként követik egymást a trolibuszok minden óra 55-kor 6:55 és 17:55 között

 

 11 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délutáni csúcsidőszakban.
    A járatok mindkét irányban a Csokonai színház megállóhelyen is megállnak.
    • Dósa Nádor tér:
      A délutáni csúcsidőszakban (13:00-17:30 között) 25 perc helyett 30 percenként közlekedik.
    • Borzán Gáspár utca
      A délutáni csúcsidőszakban (13:00-17:30 között) 25 perc helyett 30 percenként közlekedik.

 

 11Y 


Az indulási idők nem változnak. Egyetlen változás, hogy a járatok mindkét irányban a Csokonai színház megállóhelyen is megállnak.

 


 12 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    A reggeli csúcsidőszak elején és a délutáni csúcsidőszak végén egy-egy járatpárral kevesebb közlekedik.
    • Vincellér utcától
      5:17, 5:30 és 5:47 helyett csak 5:22 és 5:42-kor indul busz
      16:17, 16:30 és 16:47 helyett csak 16:22 és 16:42-kor indul busz
    • Gyógyszergyártól:
      5:42, 5:57 és 6:12 helyett csak 5:47 és 6:07-kor indul busz
      16:42, 16:57 és 17:12 helyett csak 16:47 és 17:07-kor indul busz

 

 15 (ideiglenes)

  • Munkanap tanítási időszakban:
    • Doberdó utcától:
      12 és 14 óra között az óránkénti 5 járat helyett csak 4 közlekedik óra 05-kor, 20-kor, 35-kor és 50-kor.
    • Diószegi úttól:
      12 és 13 óra között az eddigi 4 járat helyett csak 3 közlekedik óra 17-kor, 37-kor és 52-kor
      13 és 14 óra között az eddigi 5 járat helyett csak 4 közlekedik óra 07-kor, 22-kor, 37-kor és 52-kor.

      14 és 15 óra között az indulási idők 1-2 perccel módosultak: 14:07, 14:22, 14:37, 14:57.
       


 18 


A Széna térről minden nap 22:10 helyett 22:15-kor indul a Nagyállomás felé az utolsó előtti járat.

 

 19 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délelőtti csúcsidőszak végén valamint a délutáni csúcsidőszakban.
    • Jégcsarnoktól:
      7:36 és 7:48 helyett csak 7:40-kor
      13:00-17:00 között 12 perc helyett 15 percenként indulnak a járatok.
    • Sámsoni úttól:
      6:20-8:40 között új indulási időpontok, egy járattal kevesebb közlekedik majd.
      13:40-17:55 között 12 perc helyett 15 percenként indulnak a járatok.

 

 26/26Y 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délutáni csúcsidőszakban.
    • Vincellér utcától
      13:00-17:00 között 12 perc helyett 15 percenként indulnak a járatok.
    • Augusztától:
      13:30-17:30 között 12 perc helyett 15 percenként indulnak a járatok.

 

 30 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Csak a járatok indulási ideje változik
    • Jégcsarnoktól
      6:00-8:20 között a járatok indulási ideje változik
    • Diószegi úttól:
      6:30-8:35 között a járatok indulási ideje változik

 

 31 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délutáni csúcsidőszakban.
    • Doberdó utcától:
      14:05-15:15 között 8 perc helyett 10 percenként közlekedik
      18:00-19:00 között 10 perc helyett 12
      percenként közlekedik
    • Nagyállomástól:
      14:30-15:40 között 8 perc helyett 10 percenként közlekedik
      18:30-19:30 között 10 perc helyett 12 percenként közlekedik

 

 32 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délutáni csúcsidőszakban.
    • Doberdó utcától:
      14:00-15:20 között 8 perc helyett 10 percenként közlekedik
      18:00-19:00 között 10 perc helyett 12 percenként közlekedik
    • Nagyállomástól:
      14:25-15:35 között 8 perc helyett 10 percenként közlekedik
      18:30-19:30 között 10 perc helyett 12 percenként közlekedik

 

 34 

Általános változás hogy tanítási időszakban és a tanszünetben munkanapokon a megszokottól eltérően a járatok többsége 2 perccel korábban indul "Felsőjózsa" végállomásról. Ennek oka, hogy a járatok ezt követően az indulási időt nem a Rózsavölgy utca 175. előtti megállóban, hanem az Elek utca 191. előtti megállóban várják meg.

  • Munkanap tanítási időszakban:
    A délutáni csúcsidőszak egy órával korábbra kerül
    • Dobozi lakóteleptől:
      13:45 helyett 13:35 és 13:55-kor is indul járat
      19:15 és 19:45 helyett csak 19:40-kor indul járat
    • Felsőjózsáról
      8:42 helyett 8:20-kor indul a 34J jelű járat
      14:30 helyett 14:20 és 14:40-kor indul járat
      20:00 és 20:30 helyett csak 20:23-kor indul járat
      17:42 helyett 17:20-kor indul a 34J jelű járat

 

 35 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Csak indulási időpontok változnak
    • Dobozi lakóteleptől:
      nem változik
    • Felsőjózsai utcától:
      5:57 helyett 5:52
      8:40 helyett 8:38

 

 35Y 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    • Dobozi lakóteleptől:
      13:35 helyett 13:29 és 13:49-kor is indul járat
      16:49 és 17:09 helyett csak 17:35-kor indul járat
      19:05 és 19:35 helyett csak 19:10-kor indul járat
    • Felsőjózsai utcától:
      14:22 és 14:52 helyett 14:19, 14:39 és 14:59-kor indulnak járatok
      17:39 helyett 17:37-kor 351 jelzéssel csak a Segner térig közlekedik a járat
      17:52-kor induló járat megszűnik
      19:52 és 20:22 helyett csak 19:57-kor indul járat

  35S 

A vonal a Józsára és a Dobozi Lakótelepre közlekedő 34, 35, 35Y, és 36 jelű autóbuszok ki és beállását szolgáló utasforgalomra számára meghirdetett garázsmeneti járatai. Tanítási időszakban, valamint hétvégén nőtt a járatok száma, ami azt jelenti, hogy ezeken a napokon több ki és beálló garázsmeneti járat közlekedik majd.

 

 36 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Egy járattal több közlekedik
    • Dobozi lakóteleptől:
      13:55 helyett 13:42 és 14:02-kor indul járat
    • Alsójózsai utcától
      14:40 helyett 14:30 és 14:50-kor indul járat

 

 44 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délelőtti csúcsidőszak végén valamint a délutáni csúcsidőszakban.
    • Nagyállomástól:
      7:40-kor induló járat megszűnik
      13:00-17:30 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik
    • Ozmán utcától:
      7:55-kor induló járat megszűnik
      13:00-17:30 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik

 

 44Y 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    • Nagyállomástól:
      7:33 és 7:48 helyett csak 7:40-kor indul
      13:00-17:30 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik
    • Kerekesteleptől:
      7:48 és 8:03 helyett csak 7:55-kor indul
      13:00-17:30 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik

 

 45 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Járatcsökkentés a délelőtti csúcsidőszak végén valamint a délutáni csúcsidőszakban.
    • Vincellér utcától:
      7:40 és 7:55 helyett csak 7:50-kor indul
      13:00-18:00 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik
    • Kondorosi Csárdától
      7:55 és 8:10 helyett csak 8.00-kor indul
      13:30-18:20 között 15 perc helyett 20 percenként közlekedik

 

 48 

  • Munkanap tanítási időszakban:
    Az esti időszakban átrendezésre kerültek az indulási idők, összességében egy járattal kevesebb indul. A késő esti eljutási lehetőségek javultak
    • Nagyállomástól:
      20:20 és 20:40 helyett csak 20:30-kor indul járat
      21:20 és 21:50 helyett csak 20:30-kor indul járat
      22:20 helyett 22:00 és 22:25
    • Pacról:
      Tanítási időszakban:
      20:40 és 21:00 helyett 20:50-kor indul
      21:40 és 22:10 helyett 21:50-kor indul
      22:40 helyett 22:10 és 22:45-kor indul
  • Munkanap tanszünetben:
    Az esti időszakban egy járattal több közlekedik
    • Nagyállomástól
      22:10 helyett 22:00 és 22:25-kor indul
    • Pacról
      22:30 helyett 22:20 és 22:45-kor indul

 

Belépés