szolgáltatóváltás

Nyomtatás

Az első két hét Cívisbusszal

Volvo Civis Alfa 18
Az első járat indulásra kész

Egyesületünk a 2009. július 1-én történt szolgáltatóváltást és azt követő napok eseményeit részletesen figyelemmel kísérte. Az azóta eltelt mindegyik napon, minden napszakban többszöri próbautazást tartottunk és információkat gyűjtöttünk az új rendszer működéséről, a járművekről és az utasok észrevételeiről. Tapasztalataink alapján a szolgáltatóváltás, a kezdeti kisebb-nagyobb nehézségek ellenére rendszerszintű problémák nélkül zajlott le és a közösségi közlekedés folyamatossága is biztosított volt.

 Pozitívumnak tartjuk, hogy a menetrend átdolgozásával új, közvetlen utazási lehetőségek nyíltak meg, csökkentve az átszállások számát és az eljutási időt. Emellett több vonalon hozzájárult a pontosabb közlekedéshez a járatok menetidejének újraszámítása. Az új járművek pedig megteremtik annak a lehetőségét, hogy a debreceni utazóközösség európai körülmények között utazhasson.

 Sajnálatos módon azonban több olyan probléma is felmerült az átállást követően, amelyeket már korábbi közleményeinkben előre jeleztük.

Menetrendi változások

Elkészült és kihirdetésre került a DKV Zrt. 2009. július 1-től érvényes - közgyűlés által még nem elfogadott - autóbusz-menetrendje. Első ránézésre nem olyan sok a változás, de ha jobban szemügyre vesszük, akkor látjuk, hogy ha csak kis mértékben is, de majdnem minden vonalon változik a menetrend. Bár csak néhány busz útvonala változik majd (összevonás), de azok utasforgalmukat tekintve az közösségi közlekedést használók széles körét fogják érinteni.

A járatok indulási ideje három (16, 33, 37) kivételével valamennyi vonalon változik. Van ahol csak egy-egy járat közlekedik a korábban megszokottól eltérő időpontban, de van ahol a teljes menetrendet újra kell tanulni. A kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében, ezért érdemes jobban szemügyre venni a változásokat. A továbbiakban részletesen is megtekintheti, hogy milyen változások várhatók.

Tartalom átvétel

Belépés