gyógyfürdő

Nyomtatás

Vakok és kezdetleges tervek - Újabb adalék az 1-es villamos nyomvonalának módosításához

Várakozó villamosok a gyógyfüdő mellett. (Fotó: Vincze János)

Meglehetősen csalódottak vagyunk Pajna Zoltán alpolgármester úr 2012. április 10-én a DTV Esti Közelkép című műsorában tett nyilatkozata után. Továbbra is úgy látjuk, hogy pusztán az 1-es villamos tervezett pályarekonstrukciójára és a járművek cseréje önmagában ingatag lábakon áll, a Nagyerdőn a nyomvonal módosítását pedig változatlanul elfogadhatatlannak tartjuk.

Az egyes pályaszakaszok legutóbbi felújításának időpontjairól alpolgármester úr sajnálatos módon tévesen nyilatkozott. Az Ajtó utca - Nagyerdei körút vonalszakasz nem 1988-ban, hanem 1995-1996-ban épült át. A mellékelt ábrából kitűnik, hogy az 1-es villamos mely szakaszai mikor lettek felújítva. A pirossal jelölt szakaszok mihamarabbi felújítása indokolt, ezt azonban az integrált közösségi közlekedés igényeit szem előtt tartva, közös autóbusz-villamos megállók létrehozásával és a város nagyobb területét érintő, a közösségi közlekedést előnyben részesítő fejlesztésekkel együtt szükséges megtenni. Az alpolgármester úr által említett vágánytengely-távolság nem indokolja önmagában a pálya átépítését. A szükséges távolság főként az alkalmazott típusoktól függ, a jelenlegi megfelel a mostani és a 2-es villamosra beszerzendő járművekhez is.

Útban van a villamos?

Homályos villamosfejlesztés a Nagyerdőn (Fotó: Jónás Zoltán)

 

Egyesületünk megdöbbenéssel értesült a Kósa Lajos polgármester úr bejelentéséről, hogy Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata a gyógyfürdő fejlesztésére hivatkozva új nyomvonalra akarja helyezni az 1-es villamos nagyerdei szakaszát. Különösen felháborítónak találjuk, hogy mindezt kiemelt fejlesztésnek álcázva, a közösségi közlekedésre szánt európai forrásokból kívánják megvalósítani.

Úgy gondoljuk, hogy Debrecen közösségi közlekedésében valódi, megoldásra váró problémák vannak. Ilyen helyzetben nem látjuk indokoltnak a források jelentős részét egy olyan beruházásra fordítani, amelynek mind gazdasági, mind társadalmi haszna megkérdőjelezhető.

Tartalom átvétel

Belépés