Menetrendi változtatások

Nyomtatás

25, 25Y - A Veres P. lakótelep felé rendben van. Ugyanakkor a Vincellér utca felé közlekedve a járatok lekanyarodhatnának a Kistemplomhoz. Onnan bekanyarodhatnának a Miklós utcára, majd jobbra a KülsőVásártér felé. Ezután - a régi 27-es mintájára - mennének a Vincellér utca felé. Ezzel az útvonal-tervvel ténylegesen kiváltható lenne a 27-es busz, illetve az oly fontos Kistemplom csomópont is megmaradna.

A 4-gyel kezdődő jelölések: 1 helyett 41, 1Y helyett 41Y stb.: nincs jelentőségük. Ugyanis ezelőtt is közlekedett 1-es sz. villamos, és 1-es számú autóbusz. Vagy 2-es sz. autóbusz, és 2. sz, trolibusz. És mégis meg tudták különböztetni az emberek ezeket.

42-es sz. autóbusz: A Kishatár utca felé a járat megállás nélkül keresztül megy a Pesti utcán. Mi értelme ennek? Inkább lekanyarodhatna a Hatvan utcára, majd Bethlen utca, utána Mester utca. Innen - a Mester utcáról - egyenesen haladva menne rá a Bartók Béla utcára.

17A: Végre valaki észrevette, hogy a 22-es busz csak rövidített változata a 17-esnek. Ezért teljesen értelmetlen különálló járatként tüntetni fel. Abszolút logikus volt a 17A elnevezés.

46-os sz. autóbusz (régi 17F): Egyetértek. Időszerű volt a Kishegyesi utat is összekötni a Nagyállomással - már ha nem tették meg a 22-es sz. buszjárattal - annak idején a 22-es járat Nagyállomástól/ Nagyállomásig történő közlekedtetése legalább logikus magyarázat lett volna a járat önálló jelölésére.

11-es busz fordulójának kihelyezése a Lenc telepig

Jelenleg nem látom teljesen "megoldottnak" az észak - észak-keleti – keleti városrész összeköttetését (átszállások nélkül)

a dél-keleti város résszel.

 

Saját tapasztalatokból kiindulva tudom mondani, hogy pl. a Paci régióból vagy a Lenc telepről kijutni pl. az ITSH-ba,

most csak „komolyabb” átszállásokkal lehet eljutni, de ezek időben való elérése sok esetben nem lehetséges,

csak a véletlennek köszönhető …

 

Vagy akár pl. a Sámsoni út felőli részből elérni a Paci régiót és fordítva, nem egyszerű. Nem azt mondom, hogy

lehetetlen, de ha pl. időre kell valakinek mennie, akkor hiába van meg a 15-ös járattal a kapcsolat, rendre nem lehetséges

az időben való elérésük. Vagy mondhatnám, hogy az Északi régióból pl. most úgy lehet eljutni pl. a Monostorpályi útra vagy

a Lenc-telepre, hogy vagy be a Nagyállomásra valamilyen módon (31-es vagy/és villamos), aztán onnan további buszokkal

a cél állomásra.

 

A javaslatom szerint a 11-es busznak ha megengednék, hogy ne a Borzán Gáspár utcán fordulhasson meg, hanem pl.

az Borzán Gáspár u - Alma utca – Széna-tér – Monostorpályi út – Borzán Gáspár utca útvonalon, akkor már meg is

oldódott ez a probléma. Jelenleg a 15-ös is itt megy csak ellentétes irányban (Borzán Gáspár u - Monostorpályi út –

Széna-tér - Alma utca – Borzán Gáspár), de az egy másik részt köt össze ezzel a régióval.

 

Így lehetne pl. tehermentesíteni a Nagyállomáshoz való bejutásra használt vonalakat és aztán a Nagyállomásról a Paci irányba

haladó vonalakat. Ezzel – véleményem szerint - a legkevesebb költség mellett lehetne elérni az említett városrészek összeköttetését

és elkerülni több ember felesleges utaztatását, átszállását.

Fonódó járatok

Debrecenben nagyon sok az ún. fonódó járat, azaz hosszabb-rövidebb útszakaszon azonos útvonalon közlekedő különböző számozású járatok. Ezek menetrendje sajnos túlságosan összehangolt, a szó rossz értelmében: egyszerre érkeznek a megállóba, majd egymást követve, néha egymást előzgetve haladnak ugyanazon az útvonalon gyakorlatilag alig kihasználva.

Vegyük például a mai esetet.

1. Ma lépett életbe a tanítási időszakra érvényes hétköznapi menetrend, s azt reméltem, talán javul valamit a menetrend. 12:45 körül a Csokonai Színház előtti megállóban a Batthyány utcánál a menetrendnek megfelelően megérkezett a 3E jelű trolibusz. Közvetlenül a nyomában a 35-ös autóbusz. E két járat a Segner tértől kezdve a Dobozi lakótelepig fonódó járat. (Valójában az Ybl Miklós Műszaki Főiskoláig, amióta azonban a 34-36-os buszok a Víztoronynál 5-10 percet várakoznak, mert az a végállomásuk, az utas vagy átszáll egy 2-es - ritkábban 3E-es - trolira, vagy egy 43-as buszra, vagy elsétál a következő megállóig, hiszen 5-10 perc alatt gyalog is megtehető ez a távolság.) Aki tehát a Víztorony felé közlekedett, szabadon választhatott, hogy a 3E-vel utazik, vagy a 35-sel. Van-e ennek így értelme?

2. 13:50-kor reméltem, hogy az Ybl előtt elérem a Nagyállomásról 13:45-kor induló 43-s buszt, mert aki a belváros felé megy, annak lényegében mindegy, hogy a 43-sal, a 19-sel, vagy a 34-36-os buszok valamelyikével utazik. Például a Nagytemplom környéke a Csonkatemplomtól, illetve a Plazatól kb. ugyanakkora távolságra van, de ha mégsem, még mindig átszállhat villamosra. A menetrendi kiírástól eltérően a 43-as 13:52-kor elzúgott az orrom előtt, de közvetlenül a nyomában a 19-es is. Sajnos tapasztalatból tudom, hogy a 34-36-os buszokra aránytalanul sokat kell várni, ezért átsétáltam a Csapó utcára, a Bercsényi utcai megállóba, amelybe az Árpád tér felől érkeznek a buszok. Az Árpád téri jelzőlámpához sem értem, amikor az imént elment 43-as busz után nem sokkal a Kassai út felől beállt az Árpád téri kereszteződésbe egy 24-es. Tudjuk, hogy e két járat szintén fonódó járat, hiszen a Bercsényi utcai megállótól kezdve a Mester utcai templomig gyakorlatilag azonos útvonalon közlekednek. Akik tehát ezen a szakaszon utaznak, azok szintén szabadon választhattak, hogy e két járat közül melyikre szálljanak fel. Van-e ennek így értelme?

3. A Bercsényi utcai megállóban kb. 5 perces várakozás után megérkezett a 3E jelű trolibusz, s közvetlenül a nyomában a 11-es autóbusz. E két járat szintén fonódó járat. Van-e ennek így értelme?

Véleményem szerint a menetrendet úgy kellene megalkotni, hogy a fonódó megállókból kellene kiindulni. Ismert tények:

a.) Tudjuk, hogy egy adott megállóba mely járatok állnak meg.

b.) Tudjuk, hogy két megálló között (amely között természetesen van tömegközlekedés) mekkora a menetidő.

c.) Tudjuk, hogy a b.) pontban meghatározott két megálló között melyek a közös útvonalon közlekedő járatok.

Ebből kiindulva úgy kell megalkotni a végállomásokról történő indulásokat, hogy a közös útszakaszra érve közel egyenletes időközönként kövessék egymást a járatok.

Ha izolált járatokról lenne szó - mint például a budapesti metróhálózat, amelyeknek csak 1 közös megállójuk van, de az is szintben eltolva -, akkor természetesen a végállomásról történő járatindulásokból is elegendő volna a kiindulni, hiszen mindegyik járatnak csak a saját követési idejére kellene figyelnie. Fonódó járatok esetén azonban ez kevés.

S, ha már itt tartunk. Szépek az új henger alakú menetrend táblák, de sajnos hiba is becsúszott: Az Ybl Miklós Műszaki Főiskola előtti táblán a 43-as busznak az ellenkező irányú menetrendje került fel... Éppen bosszankodtam, hogy hogy lehetett ilyen szerencsétlen módon megváltoztatni a végállomásról történő indulási időket, amikor a fejlécre pillantottam, s kiderült a hiba.

Egy másik észrevétel: az új digitális kijelzésű megállókkal kapcsolatban egy kérdés: van valamilyen tényleges kapcsolatuk az adott járattal, vagy csak szolgai módon kiírja a saját órájához viszonyítva a járatok megállóba érkezési idejét? Mert akkor így nem túlságosan megbízhatóak. Ráadásul a megálló órája köszönőviszonyban sincs a buszok monitorán megjelenő idővel. Nem lehetne központilag rádiójel vezérlésű órákat működtetni az összes buszon és a megállón? Vagy a másik: amikor valamilyen ok miatt elcsúszik a buszok megállókijelzése egy-két, esetleg több megállóval, illetve a végállomáson nem állítják be a sofőrök a viszonylatnak megfelelő irányt. Külföldön van olyan technika - például villamosok váltóállítása miatt -, amely az adott járatszámnak megfelelő vezérlőjelet küld a vevőnek, s ennek megfelelően áll irányba a váltó. Itt ugyan megkapja a busz a megfelelő vezérlőjelet, de ez a jel csak azt jelzi, hogy megálló következik, de azt már nem, hogy melyik. Így aztán a sofőrön múlik, hogy elég gondos volt-e a végállomáson.

Re: fonódó járatok

A fonódó járatok menetrendjével kapcsolatos megjegyzésekkel egyetértünk, mi is úgy gondoljuk, hogy a menetrendjüket más értelemben kellene összehangolni, mint ahogyan az most van. Persze ez nem oldható meg mindenütt egyszerre, de a mostani rendszerben valóban túl sok az ilyen probléma.

Ajánlom figyelmedbe ezzel kapcsolatban a http://meneternd.derke.hu/ oldalt, ahol az összevont menetrendeknél különösen jól lehet ezt tanulmányozni. Látható például, hogy több esetben is a 35S percre ugyanakkor indul a Segner térről, mint valamelyik másik józsai járat a Dobozi fele, de hasonló helyzet van az Egyetem sugárúton is, ott is többször teljesen együtt haladnak a 10-es és 26-os buszok. További eseteket nyugodtan kereshetsz az interaktív menetrendünkben.

Természetesen ezeket a problémákat a közösségi közlekedési szolgáltató illetékeseinek is folyamatosan jelezzük; reméljük, hogy hamarosan javulni fog a helyzet.

 

A megállóhelyi kijelzők jelenleg csak a menetrend szerinti indulási adatokat írják ki, néha azokat sem jól. A közeljövőben reméljük, hogy megvalósul a valós idejű járatinformáció is, de jelenleg a gyakorlati feltételek nem adottak.

Az egymáshoz képest máshogy járó órakat is jeleztük és jelezni fogjuk az InterTan-Ker munkatársainak, bízunk benne, hogy minél hamarabb megoldódik a probléma.

A belső kijelzők vezérlésének több üzemmódja van, ezek közül sajnos nem minden esetben működik (vagy nincs bekapcsolva) a rendelkezésre álló GPS alapú automata üzemmód. Ilyen esetekben a léptetés ajtónyitásra történik, ennek minden problémájával együtt.

Menetrend

A 25/25Y és 27 összevonásával szakmai szempontból egyetértek, bár az kétségtelen, hogy sokaknak hiányozni fog a Kistemplom. A Kossuth-Széchényi és Miklós-Szent Anna utcák egyirányúsítása kapcsán a DeRKE-nek volt egy javaslata, melyben új megálló lehetne a Kistemplom oldalában a Révész téren. Az megoldaná ezt a problémát.

22 VS. 17A: Ez és a hozzá sokban hasonlító előd viszonylatok már viseltek mindenféle számot az évek során: 17, 17Y, 17A, 22 stb. :-D Egyébként jogos a felvetés. Egy hasonló példaként említeném meg, amikor a 24Y-t átkeresztelték 26-osnak :-)

 

Kedves kzsolti73

A 25, 25Y esetében tett észrevétel jogos. Én azonban sokkal nagyobb gondnak tartom, hogy a Veres P. utca irányában nem áll meg a Kistemplom előtt. Ez jelentősen rontja a vonal és a villamos átszállási kapcsolatát. Legközelebb a Csokonai Színháznál áll meg a busz. Talán egy a mostani 27-essel ellenirányú közlekedtetés megoldást jelentene a problémára, hiszen a Piac utca, központ megálló jó átszállási kapcsolatot biztosít a villamos Szent Anna utcai megállójával, ugynakkor az autóbusz állomás sem lenne messzebb gyalog néhány tíz méternél, a Mechwart előtti megállással, sőt az autóbusz-állomás megállóhely forgalmát is tehermentesítené, ugynakkor az összes többi buszra átszállási lehetőségek megmaradnak az egyel korábbi (Segner tér), illetve egyel későbbi (Csokonai Színház) megállóban.

A 4-el kezdődő jelölésnek van értelme. Számos esetben tapasztalható volt az, hogy a Csapó utcán a 3-as buszt és a 3-as troli összekeverték az utasok, hiába van áramszedő a trolin, ugyanakkor ne várjuk el az emberektől, hogy meg tudják különböztetni a különböző közlekedési eszközöket. Elég ha csak a számot figyelik a jármű kijelzőjén.

42-es busz: elég prózai oka van, hogy már egy jóideje nem áll meg a Pesti utcán a Kishatár utca irányába. A forgalom az utóbbi években annyira megnövekedett, hogy a buszöbölből csak nagy nehézségek árán, sokszor szabálytalanul tudott csak átsorolni a balra kanyarodó sávba a busz, ami percekkel növelte a menetidőt. A döntés racionális volt, figyelembe véve azt, hogy a Pesti utca megállóhelyen nagyon elenyésző volt a 2-es utasforgalma, illetve, a Károli Gáspár tér megálló gyalog is közel van. A Hatvan utcára való betéréssel valamelyest ki lehetne váltani a hajdani 38-as buszt, de a menetidőt legalább 5 perccel növelné ami miatt a vonal plusz járművet igényelne.

22-es: egyesületünk javaslatára nevezték át 17A-ra.

25, 25Y, 19

A fenti problémát nem oldaná-e meg, ha a 19-es a Szoboszlói útról nem a Nyugati utca felé fordulna, növelve ezzel az amúgy is túlzsúfolt Széchenyi utca forgalmát, hanem a Miklós utcán haladna tovább, onnan a Piac utcára és úgy fordulna rá a Kossuth utcára? Tehát amelyik úton megy a Jégcsarnok irányába, azon az úton menne vissza a Sámsoni út irányába. Így a Tócóskertieknek is lenne egy olyan járatuk, amelyik biztosítja a busz-villamos kapcsolatot, hiszen a Piac utcai Alexandra könyvesbolt előtti buszmegálló nagyon közel van a Szent Anna utcai villamosmegállóhoz.

Persze, ehhez a Miklós utca aszfaltját rendbe kellene hozni, mert kritikán aluli, s a parkolást is rendezni kellene az utcában. De maga az utca szélessége véleményem szerint elegendő lenne a kétirányú buszforgalomra.

Belépés