Kipróbáltuk a MÁV-START internetes jegyvásárlását. Kicsit savanyú, kicsit fakó, de a miénk.

Nyomtatás

A MÁV-START Zrt. 2008. június 16-tól bevezette az E-ticket szolgáltatását, amellyel nemcsak menetjegyet, hanem InterCity pótjegyet, sőt bérletet is vásárolhatunk otthonról, kényelmesen. A jegyet az utazás előtt az állomáson elhelyezett automatánál vehetjük át. Mi bíztunk a sikerben és éltünk az új lehetőséggel és kipróbáltuk, hogyan működik az internetes vonatjegyvásárlás a gyakorlatban.

Először a MÁV-START internetes oldalát vizsgáltuk meg, ahol részletes leírást olvashatunk, hogy miként vehetjük igénybe az új szolgáltatást. Az első sorok kecsegtetőnek tűntek, de azért némi aggodalomra adott okot, hogy az ismertető végén felvázolták mi a teendő, ha a jegykiadó automaták üzemképtelensége miatt nem tudjuk átvenni jegyünket. Ekkor ugyanis kellemetlen procedúra várhat ránk a kalauzzal és az ügyfélszolgálattal, de erről majd később.

Jegyet vásárolni csak regisztrációt követően tudunk, ami gyorsan megy, hiszen gyakorlatilag csak az e-mail címünket kell megadnunk, nincsenek fölösleges űrlapok és statisztikai jellegű kérdések.

A regisztrációt követően kiválaszthatjuk az utazást az Elvira rendszeren keresztül. A különbség mindössze annyi, hogy a találatok mellett rendre felajánlja a jegyvásárlás lehetőségét. A linkre kattintva kiválaszthatjuk a jegy típusát, (helyjegy/pótjegy, bérlet, kocsiosztály különbözet stb.), a kocsiosztályt, a kedvezmény mértékét, egy útra vagy menettérti útra szóljon és hogy hány darabot kérünk.

Ha mindent beállítottunk a kosárba rakhatjuk a jegyünket és választhatunk másik utat, vagy mehetünk a kasszához, amit jelen esetben az OTP Direkt testesít meg. Nem kell megijedni, nem csak OTP által kibocsátott, hanem valamennyi internetes fizetésre alkalmas bankkártyával lehet fizetni. Az internetes fizetésnél bankkártya számot, lejárati időt és a kártya érvényesítési kódját kell megadni.

A jegy kifizetése után kapunk egy 10 számjegyű kódot, amelyet be kell pötyögni az állomáson elhelyezett készüléken. Maga a jegy átvétele gyorsan lezajlik, hiszen a tíz szám begépelése után azonnal kiadja a jegyet, körülbelül 30 másodpercig tartott a művelet.

Bár egyes országokban nincs szükség automatákra, ott a jegyvizsgáló elektronikusan ellenőrzi a saját magunk által kinyomtatott jegyünket, itt meg bizony még neki sem szabad megadnunk a kapott kódot. Ezt ki is hangsúlyozzák a tájékoztató oldal végén, amikor arról írnak, hogy ha valamilyen okból nem sikerül átvennünk a jegyet, akkor nyugodtan szálljunk fel a vonatra, ahol a kalauztól kérnünk kell, hogy állítson ki részünkre bizonylatot az esetről, amit el be kell nyújtani a Központi Ügyfélszolgálatra, ők pedig 15 napon belül kivizsgálják, hogy valóban ki volt-e fizetve az utazás vagy sem. Ez így - valljuk be - elég cifra megoldás. Ezért jó lenne megoldani, hogy ilyen esetben a pénztárosnál is át lehessen venni a jegyet. A visszaváltás sem egyszerű, ugyanis az interneten váltott jegyet a jegypénztárnál nem lehet visszaváltani. A pénztáros, a jegyhiányos esethez hasonlósan, a Központi Ügyfélszolgálatot javasolta, ahová kérvény kíséretében el kell küldeni a visszaváltandó jegyünket.

Hasonlóan problémás, ha számlát szeretnénk a jegyünkről. Ekkor fel kell keresnünk egy jegypénztárt, ami akár azt is jelentheti, hogy fölösleges időtöltés a kattintgatás, hiszen a végén úgyis a sorban állva találjuk magunkat.

Helyjegy váltásakor, ha van rá lehetőség, jó lenne, ha kiválaszthatnánk, hogy milyen helyre szóljon a jegyünk, ablak mellé, vagy éppen legyen-e előttünk kisasztal.

Az automaták elég magasra sikeredtek, ezért kerekesszékkel nehézkes a használatuk.

Az online számlakérés lehetőségét is jó lenne biztosítani. Ha már mindenképp regisztrálni kell, akkor az adataink tárolásra is kerülhetnek, hogy ne kelljen mindig újból kitölteni az űrlapot. A számla pedig postai kiküldése mellett lehessen választani a személyesen átvételt, vagy akár elektronikus számla kibocsátását is.

Az eddigi jegyvásárlási szokásokat figyelembe véve mindenképpen pozitív a változás, hiszen így hamarabb juthatunk jegyhez, bár ha speciális igényeink támadnak (pl. visszaváltás, számla kérése), akkor azonban kellemetlen procedúrákra számíthatunk.

Hozzászólások

-

Én szoktam használni az Internetes jegyvásárlást. Nagyon praktikusnak tartom. Szerencsére még problémám, nem volt vele. De ez az "idilli" helyzet csak addig áll fenn, amíg minden rendben működik. Amint történik valami pl: nem működik a kioszk, kezdődnek a túlságosan bonyolút dolgok. Ezeket jó volna megoldani kevesebb procedúrával.

Belépés