átszállás

Nyomtatás

Új buszmegálló a Böszörményi úton

Új buszmegálló a Böszörményi úton

Bár még nincs használatban, de műszakilag elkészült a Böszörményi úti villamosmegálló mellet az az új buszmegálló és a gyalogátkelőhely, amelyet még a 2-es villamos indulása előtt egyesületünk javasolt. Ezzel kiköszörülve az egyik csorbát, ami az átszállási kapcsolatok hiánya okoz. Tervek szint a Hajdúböszörmény felé közlekedő helyközi járatok is ebben a megállóban fognak megállni. Az új gyalogátkelőhely kialakításával nemcsak harmadára csökken az Árpád Vezér Általános iskola melletti autóbuszmegálló és a villamosmegálló távolsága, hanem biztonságosabbá válik a megközelítés is hiszen, a nagy kerülő miatt sokat az úttesten a forgalomban keltek át azért, hogy elérjék a villamost. Várhatóan október végétől már itt fognak megállni az autóbuszok. Ez úton is köszönjük, hogy végre egy olyan általunk is támogatott megoldás valósulhatott meg, amely példát mutathat más beruházások tervezéséhez.

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Vidéki összefogás a közösségi közlekedés fejlesztéséért

Hétfőn volt annak az Európai Uniós forrásból megvalósuló közösségi közlekedési fejlesztésnek a megnyitója Pocsajban, amely szinte az országban egyedül álló módon vidéki önkormányzatok összefogásval valósulhat meg. Ezen a napon írták alá az érintett polgármesterek a kivitelezőkkel a szükséges szerződéseket. Pocsaj vezetésével Esztár, Sáránd, Mikepércs, Létavértes, Hosszúpályi, Derecske, Hajdúbagos, Monostorpályi, Hencida, Kismarja, Nagykereki és Biharkeresztes pályázott egy több mint 500 millió forint összértékű komplex fejlesztési tervvel.

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Helyiek a közlekedésért - fórum Ohaton

Ma a Tisza-tó Vasútja Civil Társulás fórumot tartott Ohat-Pusztakócs állomáson a közösségi közlekedésről. A rendezvényen egyesületünkön kívül a Magyar Közlekedési Klub, a Tiszacsegei Vonatbarátok és több megyei képviselő és képviselőjelölt is részt vett.

Sajtóközlemény a 2-es villamos beindításával tervezett vonalhálózati módosításokról

Ez még tesztüzem.

Egyesületünk örömmel veszi, hogy hosszú idő után végre február 26-án tesztüzem keretében, elindul a debreceni 2-es villamos. Bízunk benne, hogy az utazóközönség nagy megelégedéssel fogja használni Debrecen város legújabb kötöttpályás viszonylatát.

Ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy a tervezett módosítások csak most, kevesebb mint három héttel a tervezett indulás előtt kerültek nyilvánosan ismertetésre. Ilyen rövid idő alatt nemcsak a megfelelő mélységű társadalmi párbeszéd lefolytatása lehetetlen, hanem az utazóközönség korrekt tájékoztatása is. Továbbra is rendkívül fontosnak tarjuk, hogy az utazóközönség számára legyen lehetőség érdemi észrevételeket tenni. Ennek függvényében pedig, még a márciusi határidő előtt el lehessen végezni a szükséges korrekciókat.

A nyilvánosságra hozott módosítások legnagyobb problémája, hogy nem kínál elfogadható lehetőséget az átszállásra a kötöttpályás hálózat vonalai és az autóbusz-vonalak között. Azon utasok számára sem, akiknek eddig is át kellett szállni, és azok számára sem, akik a változások miatt kényszerülnek majd erre. Ennek három komoly oka is van. Az átszállást biztosító megállóhelyek hiányoznak, - a jelenleg (31/32-es buszok) alkalmazotthoz képest - a 2-es villamosnál ritkább csúcsidei követési idők kerülnek alkalmazásra és a menetrendek rendszer szintű szintű összehangolásának hiánya.

"Köszönjük, nem kérünk több átszállást!"

Észrevételek, javaslatok és válaszok Szabó Miklós önkormányzati képviselő és Varga László városfejlesztési főosztályvezető nyilatkozataira.

1. Segner tér problémája

1.1. Modern, átszállásmentes közlekedésre van szükség

1.1.1. Egy modern európai városban a közösségi közlekedést úgy szervezik meg, hogy az utazás az utas számára minél kevesebb kellemetlenséggel járjon, ezért az eljutási lehetőséget úgy kell biztosítani, hogy az minél kevesebb átszállással járjon.

1.1.2. Jelenleg a Segner térre érkező utasok többsége (általában a belváros felé) tovább utazik, buszról buszra száll át. Ez a fölösleges átszállás elkerülhető lenne a vonalak végállomásának áthelyezésével, illetve egyes vonalak összekötésével.

2013. szeptember 19-én bemutatott anyag

2013. szeptember 19-én bemutatott anyag
Tartalom átvétel

Belépés