Társhírek
Gumikeréken vas helyett az elővárosban
Nem vonalmegszüntetés, hanem pályaépítési munkák miatt két hétvégén át buszok jártak a vonatok helyett Soroksár és Kunszentmiklós-Tass között. Az eseményen igazi buszos csemegék is felbukkantak, ismerkedjünk most meg ezekkel!
Életet hozó magánvasúti tehervonatok
Március vége óta a Train Hungary tehervonatai visznek életet a kihalt selypi és a kisforgalmú ócsai rakodókra. Képriportunk ezen magánvasúti szállításokat mutatja be.
Mi is az az 55 H-?
Nemrég ismertettük a 31/2010 (XII.23.) NFM rendeletet, amely cikkben az egységes európai vasútijármű-számozás rejtelmeibe vezettük be önöket. A mostani írás ennek a tizenkét „zagyva számjegynek” mindössze két karakterével foglalkozik.
Terelés, csőtörés miatt
Eltört egy víznyomócső a Villányi út–Fadrusz utca kereszteződésben, emiatt a Móricz Zsigmond körtér és a Kosztolányi Dezső tér között terelték az erre járó buszokat.
Lezárások hétvégéje
Szakszervezeti demonstrációval kezdődik április második hétvégéje, majd egy nappal később a városvédő futás nehezíti meg a közösségi (és az egyéni) közlekedést. Ismerjék meg a részleteket!
Napfény után eső
Miután „a napfény állama”, Florida visszautasította a szövetségi támogatást, 90 pályázat verseng gyorsvasút építéséért – no meg a felszabadult 2,4 milliárd dollárért. Többségük az északkeleti vasúti korridorhoz kötődik.
Kalandozások Mozart városa körül
A német–osztrák határon található történelmi nagyváros, Salzburg az Ausztriába látogató vasútbarátok körében is töretlen népszerűségnek örvend. Gál András beszámolója biztos támpont lehet egy élményekben gazdag nyári fotótúra előkészítéséhez.
Ha ezt látná az F2!
Állami vasúttársaságunk utasításrendszeréből kiveszőben van a hajtány szó, de legalább szivárog egyesületek, kisvasutak szótárába befelé. Sógoréknál szemezgettünk.
Lassan járj...
Rég volt bizony, amikor még a villamos lendületet vett a Liget téri megállóban, és – a közbeeső két megállót leszámítva – „egy huzatra” el tudott jutni az Élessarokig. A Kőrösi Csoma Sándor út színes képet mutat – ami a kitűzött lassújeleket illeti.
Tervek a közlekedés átalakítására
A közlekedési holding megalakításával kezdődhet a reform. Súlyos baleset Izraelben. Svájcban is rongálnak. Szakaszos üzemszünet a Budavári Siklón. Hírek a hét utolsó munkanapján.
Robin Hood villamosa
Nem azért citáljuk a tolvajok fejedelmét honlapunkra, mert mostantól villamoson utazva fosztja ki a gazdagokat – ez a téma megérne egy külön cikket –, hanem mert városában, Nottinghamben új vonalak épülnek.
Mixelj a Balaton körül
A MÁV-START csomagjegyét egyre többen keresik. Nézzük meg, melyek lehetnek nyugaton olyannyira elterjedt jegytípus mellett szóló érvek!
Több mint ötször száz
Olvasóink a nyugati országrész vasúthálózatát tesztelték. Az eredményekre kíváncsiakat egy közös képnézegetésre invitáljuk.
Országjáró Szergej

Néhány hete a ferencvárosi fűtőház kötelékét erősíti a korábban Szegedi M62 089-es pályaszámú Szergej. Képriportunk egy szokásos munkanapját mutatja be a hatlábúnak.
„Nekem a Balaton a Riviéra…”
A magyar tenger déli partja melletti vasút mostanság ünnepli másfél százados fennállását. Azonban jelenlegi szerepe csak a tópart belső forgalmában jelentős, mert Budapest–Nagykanizsa viszonylaton versenyképtelen menetidőket produkál.
A nagyvasúti kapcsolat
Egy hónappal ezelőtt kezdték meg ünnepélyes keretek között a kecskeméti Mercedes-gyár iparvágányának építését, most, április elején már a fővonalba bekötésen dolgoznak, amely vágányzárral és komoly forgalomtereléssel is jár majd. Ezzel együtt bejelentették: öt új vonatpár is indul naponta.
Módosított menetrendek

Gázolás a 100a-n. Vonatpótló busz Vésztőn és Várpalotán. Plafonszerelés a győri vonalon. Terelés Csepelen. Készül az M43-as. Híreink csütörtökön.
Elveszett csomópont
Valamikor Selypen több iparvágány, sőt kisvasúti átrakó is működött, a környék ipari üzemeihez vezető vágányok ezen a kisebbfajta „teherpályaudvaron” futottak össze. Olvasónk segítségével a Petőfibányára vezető iparvágányt járjuk be.
Bővítés a 109-esen
Történelmi pillanatnak lehettek szemtanúi, akik április 3-án kilátogattak a debreceni vasútállomásra, ugyanis vasárnap délután elstartolt az első csörgős inga Tiszalök felé. Így lesz ez mostantól minden pénteken és vasárnap.
Szétlopták a tamási vasutat
A megélhetési bűnözők ezúttal a Keszőhidegkút-Gyönk–Tamási vasútvonalra csaptak le. Az ellopott anyagok pótlása több hetet is igénybe vehet.
