Hírek

Nyomtatás

Tavasztól emelkednek a jegyárak!

A közösségi közlekedési jegyárak emelése 2009 tavaszán várható, de annak mértékéről még nem született döntés.

Citadis, Flexity, Tangó és a többiek

Mint ismeretes márciusban hirdetnek eredményt a debreceni villamostenderen. A HAON és a Hajdú-bihari Napló a DERKE segítségével bemutatta, mely cégeknek lehet esélye.

Gyermekvasutas tanfolyam indul Hűvösvölgyben!

A MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút felvételt hirdet a 4., 5. és 6. osztályos tanulók számára a 2009. január 31-én 9.00-kor, Hűvösvölgyben induló Gyermek­vasutas tanfolyamára.

Fókuszban a közösségi közlekedés

Kerékpárút-hálózat bővítésére 1,46 milliárd, közösségi közlekedésre pedig további 1,7 milliárd forintot fordíthat 8 kistérség.

Pazonyon át Nyírturáig biciklizhetünk

Most fogadták el a pályázatot, augusztus 20-ig meg is épül az új kerékpárút, melyet Nyírtura, Nyírpazony és Nyíregyháza közös beruházásában készül, az öt kilométeres kerékpárutat továbbiak követhetik.

Utasbarát változás Budapesten

A BKV a XXII. Barackos út és Bartók Béla út térségében lakók kedvező közösségi közlekedési kiszolgálása érdekében 2008. augusztus 21-én elindította a 213-as autóbuszjáratot.

Utazási lehetőség autóbusszal Nyíregyházáról-Budapestre!

A Szabolcs Volán egyre több autóbuszt indít Budapestre.

Korszerűbb vasúti átjárók

Folytatódik a közlekedés biztonságát javító sorompófejlesztési program.

Újabb 30 FLIRT motorvonat érkezik

A Stadler Rail Group (Stadler) immár leszállította és átadta a MÁV részére az újabb 30 FLIRT motorvonat első két darabját.

Zöld utat kapott a debreceni 2-es villamos

A 2-es villamoshálózat fejlesztése közel 18 milliárd forintba kerül. A beruházás a tervek szerint 2011 végére befejeződik. A magyar fejlesztéspolitika egyértelmű sikere, hogy rövid idő alatt hagyta jóvá az Európai Bizottság Debrecen villamos projektjét, amely az új költségvetési időszak első, uniós megerősítést igénylő, nagy volumenű fejlesztése. A tagországok közül csupán néhány büszkélkedhet hasonló döntéssel. A beruházás azért is kiemelt jelentőségű, mert a debrecenihez hasonló magas színvonalon előkészített nagyberuházások jelentenek választ azokra a kihívásokra, amelyekkel a válság miatt szembesül az építőipar, a munkaerőpiac.

Tartalom átvétel

Belépés