Sajtóközlemények

Nyomtatás

Előadás az egyetemi troliról

A Debreceni Regionális Közlekedési Egyesület által készített, az egyetemi trolibusz vonalvezetésének és menetrendjének átalakításáról szóló, kiadványunkban foglaltakról egy ismertető előadást tartunk 2008. április 24-én (csütörtök) 17:00-tól a Társadalomtudományi és Egészségtudományi Oktatási Központ és Könyvtár 0-310 termében (Kassai út 26.)

Az előadásra meghívtuk, az egyetemi karok és a rektori hivatal vezetőit, Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Főosztály főosztályvezetőjét, a DKV Zrt. vezetőit valamint a hallgatók és a sajtó képviselőit.

Nyílt levél Debrecen helyi közlekedési közszolgáltatási pályázatával kapcsolatban

Már hetekkel ezelott nyilvánosságra került az a felvetés, hogy Debrecen város vezetése a helyi járati autóbuszok közlekedtetését - amelyet jelenleg a Hajdú Volán Zrt. lát el. - megpályáztassa egy jobb szolgáltatási színvonal elérése érdekében. A kialakult nyilatkozatháború eredményeként most egymásra mutogat az ellátásra kötelezett, az önkormányzat és a szolgáltató, Hajdú-Volán Zrt.. Ez nemhogy egyik fél megítélésének sem tesz jót, de a legrosszabb, hogy ennek a csatának a legnagyobb vesztesei az utasok. Egyesületünk összegyujtötte észrevételeit és javaslatait a pályázattal kapcsolatban.

Hivatalosan is megalakult a DERKE

Tisztelt Látogató! Köszöntjük Önt megalakulásunk alkalmából!

Örömünkre szolgál tudatni Önnel, hogy megalakítottuk a Debreceni Regionális Közlekedési Egyesületet. Egyesületünk célja, hogy Debrecenben és tágabb környezetében a közösségi közlekedést és a kerékpáros közlekedést népszerűsítsük, támogassuk, valamint az ezen közlekedési módot igénybe vevő utasok és utazók érdekeit képviseljük.

Tévhitek és tények a "kettes" villamosról

Az elmúlt hetekben többször fellángolt a vita a kettes villamos nyomvonalával kapcsolatban. Most, hogy úgy tűnik, megvan a pénz az új villamosvonal megépítésére néhány ember nemtetszésének adott hangot, a vonalvezetést illetően. Mivel sajnos az illetékesek eddig semmilyen szakmai reakciót nem produkáltak az ügyben ezért, most mi teszünk egy fél szakmai véleményt.

Közösségi szolgálat lehetőségek 2021. ősz

Közösségi szolgálat lehetőségek 2021. ősz

Kedves Diák!

Kattints, bökj az alábbi linkre a folytatáshoz:

Közösségi szolgálat űrlap.

Józsa - 34/34A, 35/35A, 35Y/351, 36/36A (2014. március 1-től)

15/15Y-os busz (2014. március 1-től)

23Y-os busz (2014. március 1-től)

A járatok

25/25Y és 45-ös buszok (2014. március 1-től)

12-es busz (nem változik)

Tartalom átvétel

Belépés