Hajdú-Bihar megye

Nyomtatás

Advent, modellek, új menetrendek

Elővárosi vasút iránt érdeklődők

2011. december 16. és 18. között rendezte meg a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület, a HEX-VA-VE adventi modell kiállítását, amin egyesületünk is részt vett. Szombaton standunknál az érdeklődök megismerkedhettek a vasúti elővárosi közlekedés különböző fajtáival, valamint a Debrecen környéki vasútvonalakban rejlő kiaknázatlan lehetőségekkel.

Rövid és pazarló hétvége a vasúton

Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a munkanapok áthelyezése kapcsán a MÁV Start Zrt. a korábbi, pazarló gyakorlatot alkalmazta a vonatok közlekedtetésénél. Nevezetesen 2011. november 5én, (szombaton) a pénteki rend szerint közlekedő utolsó mellékvonali személyvonatok szerelvényei vasárnap hajnalban üresen, utasok nélkül, szerelvényvonatként tértek vissza Debrecenbe.

A munkanap-áthelyezés miatt szombaton a vonatok hétköznapi menetrend szerint közlekedtek. Ennek megfelelően - rendhagyó módon - most szombaton is indultak késő este vonatok Debrecenből Nyírábrány, Nagykereki, Mátészalka és Hajdúnánás felé. Normál esetben ezek a vonatok - vasárnap kivételével - másnap hajnalban első, menetrend szerinti vonatként térnek vissza Debrecenbe. Most vasárnap sem utazhattunk ezeken a vonatokon, mivel a szombat este kiküldött szerelvények vasárnap reggel üresen, utasok nélkül tértek vissza Debrecenbe. A dolog pikantériája, hogy az üres szerelvények, az egyébként közlekedő vonatok menetidejében közlekedtek le.

"TramTrain" kerékpártúra 2011. szeptember 18-án Debrecenben


Villamos vagy vonat? Vagy kettő az egyben?

Egyesületünk az Európai Mobilitási Hét alkalmából kerékpártúrát szervez 2011. szeptember 18-án, Debrecenben Zelemértől a Nagyerdőig. Túránk célja, hogy Ön részletesen is megismerhesse az Európa szerte széles körben alkalmazott elővárosi villamost, a "TramTrain" rendszert. Régiónk kiváló adottságokkal rendelkezik ilyen, a települések városközpontjait összekötö, átszállásmentes kapcsolatot biztosító elővárosi villamosvonal kiépítésére.  A  rendszer lényege, hogy a villamos nem csak a városban közlekedik, hanem átmegy a szomszédos településekre. Az erre alkalmas villamosok városon kívül a vonatok által is használt vágányokon közlekednek, hogy átmenjenek egy másik városba, ahol ismét villamosként  bejárják a másik település belvárosát. Ezáltal gyorsan, kényelmesen és átszállás nélkül utazhatunk egyik városból a másikba. Amennyiben felkeltettük érdeklődését olvassa el részletes felhívásunkat és regisztráljon a kirándulásra!

100 éves a villamos Debrecenben

A KTE és a DKV Zrt. 2011. március 16-án közös rendezvényben emlékezik meg a a debreceni villamosközlekedés 100 éves múltjáról.

Helyszín: Nagyállomás előtt a villamosmegállóben

  • 12:00 Nosztalgia menet 1884-1894 pályaszámú villamossal

Helyszín: MÁV állomás II. emelet „nagyelőadó” terme

  • 13:00 Köszöntő
    Előadó: Nagy Attila vezérigazgató
  • 13:15 A DKV villamosközlekedésének 100 éve
    Előadó: Gara Kálmán
  • 13:45 A KTE Városi Közlekedési és a Debreceni Villamos Barátok Társaságága által szervezett „Helytörténeti vetélkedő” eredményhirdetése és a díjak átadása
    Előadó: Gara Kálmán
  • 13:55 KCSV6-1 típusú villamosok 600 000 km utáni felújításai
    Előadó: Vizler Pál
  • 14:05 KCSV6-1 típusú villamosok műszaki módosításai, fejlesztései
    Előadó: Kozák József
  • 14:25 A DKV Zrt. villamos és villamoshálózat fejlesztési tervei
    Előadó: Pongor Csaba
  • 15:00 Zárszó

Debrecen-Nagyvárad: Újratöltve

Egyesületünk üdvözli Debrecen Megyei Jogú Város azon szándékát, hogy kerüljön kidolgozásra a Debrecen-Nagyvárad Átfogó Közlekedésfejlesztési Stratégia és Program. A program kidolgozását szolgáló pályázat benyújtásáról a mai nap folyamán dönt a városi Közgyűlés.

A határon átívelő közlekedés fejlesztését a térség fejlődésének szempontjából rendkívül fontosnak tartjuk, ezért is kívánunk nagyobb figyelmet fordítani a két város közötti közlekedési kapcsolat bővítésére, amelyről egyesületünk 2011. április 14-én  "Együtt a Régióval" címmel konferenciát szervez Debrecenben. A hazai és külföldi szakemberek, valamint az érintettek részvételével zajló konferencián a lehetőségek feltárása mellett jelen projekthez hasonló, már megvalósult, külföldi példákat is bemutatunk meghívott előadóink segítségével.

A Nemzeti Civil Alap támogatásával megvalósuló rendezvényünk célja, a Debrecen-Nagyvárad közötti közlekedési kapcsolatok fejlesztési lehetőségeinek feltárása és a két régió közötti közlekedési kapcsolat javításának fontosságára felhívni a figyelmet.

100 éves a 106-os

100 éve, 1911. január 28-án került átadásra a Derecske-Biharpüspöki vasútvonal, amely megteremtette a Debrecen és Nagyvárad közötti közvetlen kapcsolatot. Vasútbarátok jóvoltából egy különleges rendezvény keretében emlékezhetünk meg a szebb sorsra érdemes vasútvonalról.

Részletes program:

13:20 (Helyszín: Debrecen, Nagyállomás MÁV-TRAKCIÓ Zrt. épülete, 2. emelet)
- Utasnövekedés - zenés videó
- 100 éves utazás a 106-os vonalon - dokumentumfilm
- Közben fogadás

14:10 (Helyszín: Debrecen, Nagyállomás MÁV-TRAKCIÓ Zrt. épülete előtt)
- Köszöntő - MD motorvonatok - Szécsey István vasútgépész mérnök (Siemens Zrt.)
- Debrecen-Nagyvárad kapcsolat - Szabó István, vasútépítő mérnök
- Emléktábla avatása
- Szavalás - Erdei József a debreceni Wass Albert Társaság elnöke
- Koszorúzás Kb

"Nem áll meg a Hatvan utca elején a busz"


Nézzen körül a helyszínen! Ön szerint meg tudna állni itt egy busz?

A haon.hu oldalon ezzel a címmel jelent meg egy írás, egy olvasói levél apropóján, amely kifogásolja, hogy a Hatvan utca elején miért nincs buszmegálló a Segner tér felé. A portál szerkesztői megérdezték az önkormányzat városüzemeltetési osztályát, ahonnan az a válasz érkezett, hogy a "A Pásti utcai megálló pár nélkül, egyoldali kialakítással lett megépítve, mivel a Hatvan utca, Csók utca és Bethlen utca közötti szakaszának jelenlegi forgalomtechnikai és geometriai adottságai ezt teszik lehetővé." Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét. Lehetne ott megálló!

30 napos bérlet, avagy Debrecenben miért nem tud úszni a kacsa?

Döglött kacsa
„Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.” (foto: Ken Bosma / flickr)

Kósa Lajos polgármester úr 2010. augusztus 23-án a Debrecen Televízióban tett nyilatkozata szerint az „egy civil szervezet” javaslatára bevezetett 30 napos bérlet Debrecen helyi közlekedésében nem vált be, ezért került megszüntetésre. Ennek okaként a bérletek ellenőrzésének nehézségét, valamint a könnyű hamisíthatóságot jelölte meg polgármester úr. Az is elhangzott, hogy az utasok közül sokan panaszkodtak az új bérlettípusra. A polgármester úr által elmondottak azt az engedik sejtetni, hogy Debrecenben megbukott a 30 napos bérlet, alkalmazása körülményes és az utasok nem szerették. Ez azonban nem igaz, hiszen az utasok visszajelzései alapján mondhatjuk, hogy a kezdeti nehézségek ellenére az utasok megszerették és sikerrel alkalmazták a 30 napos bérletet és az általa nyújtott rugalmasságot.

Sikeresek voltak az éjszakai járatok!

Volvo Civis Alfa 18

Nagy népszerűségnek örvendtek az éjszakai járatok Debrecenben. A 2010. augusztus 20-i virágkarneváli rendezvények utáni éjszakai járatokról, azok indulásáról és útvonaláról már a karneváli hét elején is lehetett tájékozódni. Az újdonság nem csak az éjszakai járatok ténye volt, hanem az is, hogy az utasok számára az átszállási lehetőség is biztosított volt, hiszen a 31-es és 25-ös buszok a Csokonai Színház megállóhelyen megvárták egymást, annak ellenére is, hogy megállóhelyeken folyó munkálatok ezt nehezítették. Nem csak közvetlenül a tűzijáték után, hanem a 23:30-kor induló 31-es és 25-ös busz, valamint az éjfélkor induló villamos is csordulásig megtelt. A járatok némi késést is összeszedtek, mert meglepően sokan váltottak jegyet a járművezetőnél. Az egy, illetve két órával később induló, menetrend szerint meghirdetett járatok legnagyobb kihasználtsága is meghaladta a 70%-ot.

Az utasok türelmével és pénztárcájával játszik a riogató!


vizsgálatra várva

Mint az már a sajtóból megtudhattuk és az utasok testközelből tapasztalhatták, a szombati fenyegetés után ma 12:43-kor ismételten telefonált valaki, hogy bombát helyezett el a DKV Zrt. járatain. Egyesületünk mélységesen elítéli, hogy az amúgy is nehéz helyzetben lévő debreceni közösségi közlekedést - immár másodszor - bombariadóval lehetetlenítik el. Nem csak az eljáró hatóságoknak és a közlekedési cégnek okoz ez károkat, hanem az utasok türelmével és pénztárcájával is játszik a fenyegetőző telefonáló, hiszen többen emiatt kiestek a munkából vagy éppen lekésték a csatlakozást.

Tartalom átvétel

Belépés