Debrecen Megyei Jogú Város helyi autóbusz közlekedés üzemeltetésére kiírt pályázat feltételei között szerepelt az a kitétel, hogy a járműveknek egységes színezéssel kell rendelkezni. A nyertes Cívisbusz Konzorcium már bemutatott egy színtervet, valamint mi még bemutattunk másik kilencet, amelyről olvasóink szavazhattak. Jelentjük, valamennyi változat elérte az 5%-os parlamenti küszöböt. Ennek ellenére mi csak az első három helyezettet javasoltuk és juttattuk el az autóbuszokat megrendelő Inter-Tan-Ker Zrt. részére. Hajtás után megnézheti a különféle színtervek pontos tetszési indexét.
A mellékelt nyílt levelünket juttattuk el Kósa Lajos polgármester úr, valamint a közgyűlés valamennyi tagja részére a helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatás ellátására vonatkozóan kiírt nyilvános pályázatra benyújtott ajánlatok értékelésére és várható eredményére reagálva, kérve a pályázat visszavonását.
------------------------------------------------------
A témáról Vincze János és Móricz Károly Péter alelnök urak sajtótájékoztatót tartanak
2008. szeptember 24-én,
szerdán 9:00-tól
Debrecenben, a Csokonai Színház előtti téren
------------------------------------------------------
Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, általunk által kezdeményezett és koordinált civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án első alkalommal került megrendezésre Debrecen főterén „A Tisztább Közlekedés Napja”.
Az Európai Mobilitási Hét programsorozat részeként, civil összefogás eredményeként 2008. szeptember 20-án kerül megrendezésre Debrecen főterén "A Tisztább Közlekedés Napja", amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önt és kedves családját.
Délelőtt 10 órától várjunk az érdeklődőket a Kossuth térre, ahol a helyszínen kiállított troliban és buszokban gyerekek által készített rajzok tekinthetők meg. A járművekről pedig rövid ismertetőt hallgathatnak meg az érdeklődők, majd feltehetik kérdéseiket a közlekedési cégek munkatársainak.
Hagyományteremtő jelleggel rendezték meg Polgáron az első Nemzetközi Ikarus és veterán járműtalálkozót 2008. augusztus 1. és 3. között. A leglátogatottabb és legtöbb programmal szolgáló nap, a rendezvény második napja, szombat volt, amikor a Hajdú Volán Zrt. jóvoltából mi is ellátogattunk a helyszínre. A cég saját tulajdonában lévő és saját felújítású, 1970-es gyártású Ikarus 311 (FIX-870) típusú nosztalgia járművével érkeztünk meg Polgárra a művelődési központ elé.
A MÁV-START Zrt. 2008. június 16-tól bevezette az E-ticket szolgáltatását, amellyel nemcsak menetjegyet, hanem InterCity pótjegyet, sőt bérletet is vásárolhatunk otthonról, kényelmesen. A jegyet az utazás előtt az állomáson elhelyezett automatánál vehetjük át. Mi bíztunk a sikerben és éltünk az új lehetőséggel és kipróbáltuk, hogyan működik az internetes vonatjegyvásárlás a gyakorlatban.
Információink szerint a DKV Zrt. idén ismételten megnyitja kapuit a látogatók előtt és második alkalommal is megrendezi nyílt napját. Programtervezet még nem jelent meg, ezért adunk néhány ötletet, hogy mi mit szeretnék látni, hogy a rendezvényre látogatók tartalmasan tölthessék el napjukat.
Üdvözöljük és támogatjuk a kisgyermekes bérlet bevezetését és további kedvezmények nyújtását szorgalmazzuk
A jelenlegi tarifarendszer rugalmatlansága is oka, hogy az utazók egyre szűkebb köre veszi igénybe közösségi közlekedést és mind többen más alternatívát - elsősorban személygépkocsit - választanak mindennapi utazásukhoz. Az utasok számának megtartása, illetve növelése érdekében szükségesnek tartjuk a jelenlegi tarifarendszer átgondolását és átalakítását, elsősorban kedvezmények biztosítása révén azok számára, akiknek nem áll módjukban megfizetni a teljes árú bérlet magas árát, ezért egyesületünk támogatja a kisgyermekes szülők bérletkedvezményének bevezetését Debrecenben is.
Észrevételek, javaslatok és válaszok Szabó Miklós önkormányzati képviselő és Varga László városfejlesztési főosztályvezető nyilatkozataira.
1. Segner tér problémája
1.1. Modern, átszállásmentes közlekedésre van szükség
1.1.1. Egy modern európai városban a közösségi közlekedést úgy szervezik meg, hogy az utazás az utas számára minél kevesebb kellemetlenséggel járjon, ezért az eljutási lehetőséget úgy kell biztosítani, hogy az minél kevesebb átszállással járjon.
1.1.2. Jelenleg a Segner térre érkező utasok többsége (általában a belváros felé) tovább utazik, buszról buszra száll át. Ez a fölösleges átszállás elkerülhető lenne a vonalak végállomásának áthelyezésével, illetve egyes vonalak összekötésével.
Tramtrain… Hmmm, mi lehet ez? Egy újabb csúnya szó a mérnököktől?
Nem, de most megtudhatod, hogy mit is jelent. A tramtrain vagy magyarul elővárosi villamos egy viszonylag újfajta közlekedési rendszer, melynek lényege a vasúti pályát használó villamos. Ez azt jelenti, hogy a Kossuth téren felszállva a villamosra, akár átszállás nélkül is eljuthatsz Hajdúböszörménybe.
Ezzel a címmel indult el ebben az évben egy EU-projekt, amelynek a nyitó konferenciáján, 2010. július 1-én Egyesületünk is részt vett Sopronban. A projekt 2013-ig tart, és feladata a forgalomnövekedés hatásainak elemzése, alternatív tüzelőanyagok alkalmazásainak vizsgálata, energiaárak jövőbeni változásának vizsgálata, városi közlekedési stratégiák készítése, beruházások előkészítése.
Az elmúlt években évről évre egyre alacsonyabb színvonalon történik meg a Debreceni Virágkarnevál rendezvényeihez kapcsolódóan a közösségi közlekedési útvonalak ideiglenes átszervezése. Sajnos nem volt ez másként most sem, sőt a korábbi évek rossz szervezését is sikerült alulmúlni, számos városlakónak és a városba látogató turistának komoly kellemetlenséget okozva ezzel.
Annak ellenére, hogy már augusztus elején eljuttattuk javaslatunkat mind a DKV Zrt., mind a Főnix Rendezvényszervező Kht., mind Debrecen Megyei Jogú Város Városfejlesztési Főosztálya felé, annak csak néhány újításként megjelenő elemét alkalmazták, és a komplex javaslatunk leglényegesebb szempontjait figyelmen kívül hagyták.
Javaslatcsomagunkat három lényegi szempontot figyelembe véve állítottuk össze: Egyrészt a végállomások között a megszokott közvetlen kapcsolatok, eljutási lehetőségek az útlezárások idején is megmaradjanak, azaz lehetőleg egy vonal se kerüljön kettévágásra. Másrészt a közösségi közlekedés kerüljön közel az emberekhez, azaz a rendezvény helyszíneihez minél közelebbi terelőútvonalak és ideiglenes végállomások kerüljenek kialakításra, ahonnan a járművek előre meghirdetett időpontokban indulnak. Harmadrészt pedig nem csak augusztus 20-án, de ez egész karneváli héten bővített üzemidővel, az éjszaki órákban is kellett volna menetrendszerint autóbuszokat közlekedtetni.
Egyedülálló elektromos hajtáslánccal szerelt autóbuszok fejlesztését, gyártását tervezi az Inter Tan-Ker Zrt. Debrecenben, amelyhez tíz év alatt tízmilliárd forintos beruházást hajt végre.