Adó 1%: 18996081-1-09

Utasok észrevételeit küldtük el polgármester úrnak

Utasok észrevételeit küldtük el polgármester úrnak
Képzelje el, hogy mi történne, ha olyan döntés születne, hogy a karbantartási költségek lefaragása céljából lezárják a debreceni utcák harmadát és a szélesebb utakon pedig csak irányonként egy forgalmi sávot lenne szabad használni. . Mekkora lenne a felháborodás? Pontosan így érzi most magát több tízezer debreceni és agglomerációban lakó polgár, akik átlagosan napi 260 ezer utazást bonyolítottak le villamossal, busszal, trolival (a Covid járvány előtti időszakban a DKV Zrt. adatai szerint). Nekünk, közösségi közlekedést használóknak a járatok jelentik azt a rendszert, amit az autósoknak az utcák és a parkolóhelyek. Ettől függ, hogy milyen gyorsan, kényelmesen és mennyi gyaloglás árán jutunk el a munkahelyre, vásárolni, vagy tudjuk a gyereket óvodába vinni. Idén ősszel jelentős akadályokba ütköztünk ezen utak során.
 
Hogy milyen akadályok ezek? Azt jól szemlélteti az a több mint 1200 észrevétel, amelyeket az utasok tettek a járatok csökkentése óta eltelt időszakban. Az észrevételeket tételesen megküldtük polgármester úr és a DKV Zrt. vezérigazgatója részére,  valamint a mellékelt dokumentumokban összefoglalva elemeztük a debreceni helyi közösségi közlekedés használatával kapcsolatos, utasok által tett észrevételeket.

Járatok csökkenésével lehet 2 milliárdot megtakarítani?

Járatok csökkenésével lehet 2 milliárdot megtakarítani?
A sajtóban megjelent hírek szerint a járatok számának csökkentésével 2 milliárd forint megtakarítást lehet elérni. Ez lehetséges-e? Ha igen milyen következményekkel jár? 
Előzetesen néhány tény. Amikor a költségek csökkentéséről beszélünk, csak ritkán kerül szóba, hogy a járatritkítás az utasok elvesztésével és bevételkieséssel jár Az utasok elvesztése tovább növeli a városban a gépjárművel közlekedők számát, ami még jobban megnehezíti a forgalomszervezését. A bevétel kiesése pedig növeli a szolgáltató finanszírozási igényét, ami az önkormányzat kasszáját fogja megterhelni.
 
A közösségi közlekedésben - sok közszolgáltatáshoz hasonlóan - magas az állandó költségek aránya. (Ezek olyan költségek, amelyek akkor is felmerülnek, ha buszok, villamosok egy métert se mennek.) Mindezek miatt érdemi megtakarítást pusztán a járatok csökkentésével nem lehet elérni. Ezt szemlélteti jól a mellékelt ábra, amelyen jól látszik, hogy a COVID-19 pandémia alatti járatritkítás sem a költségek mértékében, sem pedig a struktúrájában nem okozott látható változást, annak ellenére, hogy a járatok száma majdhogynem a felére esett vissza. Az összes ráfordítás 2021-ig nagyon keveset változott. Figyelembe véve a növekvő energiaárakat is, ebből ennek a 8 milliárdnak kellene a 20-25%-át megtakarítani. Hogyan lehetséges?

Itt vannak Debrecen első saját elektromos buszai

Itt vannak Debrecen első saját elektromos buszai

Az elektromos meghajtás közúti járműveknél terjed, mostantól Debrecenben is utazhatunk a 12 új ilyen autóbuszunkkal. Már korábban volt több teszt autóbusz futott a városban, a forgalomba helyezett járművek ezen tapasztalatok alapján lettek kiválasztva.

A dízel buszokhoz képest különbség, hogy ezek a DKV saját tulajdonú járművei. A technológia a cégnél új, a kis flotta jó tapasztalatszerzésre tud szolgálni, hogy a későbbiekben érdemes-e erre a meghajtási módra építeni. Gondolunk itt leginkább a hatótávolságra, valamint az üzemeltetési és karbantartási költségekre, ha idősebbek lesznek a járművek. (Sajnos Szegen már az akkumulátoros önjáró trolikkal van negatív tapasztalat.)

Utas szemszögből az elvárható kényelmi szintet hozzák, a villanymotor ugyanakkor halkabb a dízelnél, leginkább ez tűnhet fel rajtuk utazva. Próbálja ki mindenki, illetve várjuk a véleményeteket az akkumulátoros energiaellátásról. Ez már egyfajta vallási kérdés is.

Üröm az ürömben, hogy látványra jól néz ki, hogy új autóbuszok érkeznek és mennyire fejlesztik a közösségi közlekedést a városban, szeretnénk így mellékesen azt is megjegyezni, hogy éppen most hajtanak végre komoly járatritkítást, és akinek a járata 30 helyett csak 60 percenkét fog közlekedni, jó eséllyel átvált más közlekedési módra, mert csekély vigasz az autóbusz meghatási rendszere az az utas számára használhatatlan a közösségi közlekedés által nyújtott kínálat. Az, hogy ebben még bőben akad tennivaló, jól szemlélteti, hogy milyen hozzászólások érkeznek az autóbuszok átadásáról szóló híroldalak cikkeihez.

Komoly járatritkítással kezdődik a tanév városunkban

Komoly járatritkítással kezdődik a tanév városunkban
Komoly járatritkítással kezdődik a tanév városunkban. A 2022-es év a tömegközlekedésben már eddig is komoly szolgáltatásszínvonal-csökkentést jelentett. Rögtön januárban, amikor a tanítási időszakban is tanszünetes menetrendet alkalmaztak, majd július 25-től munkanapokon a szombati, illetve néhány járattal kibővített sűrített szombati menetrendet alkalmaztak.
2022. szeptember 1-től a legtöbb autóbuszvonalon komoly járatritkításokat hajtanak végre. Az infláció miatt növekvő költségek, és munkaerőhiány miatt a város nem tudja / nem akarja tovább finanszírozni a meglévő színvonalú szolgáltatást, így jellemzően a csúcsidei sűrítő járatokat lecsipegetik a vonalakról. Az alábbiakban összegyűjtöttük, hogy az egyes autóbusz-vonalakon milyen változások lesznek. Részletek kattintás után!
 
Az augusztusi áremelés és a szeptemberi járatritkítás hatása egyértelmű, tovább csökken az utasok száma, tovább szűkülnek a közösségi közlekedés lehetőségei. Ahhoz, hogy nagyon figyelmet kapjon a közösségi közlekedés és megforduljon a ternd, szükség van arra, hogy mindenki írja meg, hogy miként érinti a mindennapokban Ezen az egyszerű űrlapon küldje el, hogy Önt milyen módon érintik a változások. Az észrevételeket összesítve megküldjük az illetékesek részére.

Közösségi közlekedés – női szemmel, gyermeket nevelve

Közösségi közlekedés – női szemmel, gyermeket nevelve

Ne menjen el hamarabb! Informatív utastájékoztatás! Játékos megálló. Legyen élmény az utazás. Címszavakban összefoglalva ezek a női utasok és kisgyermekkel utazók legfontosabb igényei és észrevételei a közösségi közlekedéssel kapcsolatban.

Az elmúlt hónapokban külön foglalkoztunk a női utasok igényeivel, illetve azon utasokkal, akik gyermeket nevelve vesznek igénybe közösségi közlekedést. A kiemelt célcsoport igényeinek vizsgálatára az adta az apropót, hogy a menetrendes oldalunk látogatottsági adatai között minden 24 év feletti korosztályban erősen felülreprezentáltak a női utasok. Azért azt a célt tűztük ki, megismerjük, ezen utasok megszokottól eltérő utazási igényeit, problémáit és megvizsgáljuk, hogy milyen lehetőségek vannak az utazási élmény javítására.

A kutatás során mélyinterjús beszélgetésekre alapozva egy olyan kérdőívet állítottunk össze, amely kifejezetten a női utasok és gyermekkel utazók igényeire fókuszál. A kérdőív adatai alapján állítottuk össze azokat a preferenciákat, amelyekre jobban oda kell figyelnie a szolgáltatóknak. A kérőívet kiértékeltük és egy kutatási jelentésben foglaltuk össze a legfontosabb észrevételeket és javaslatokat.

Közlekedési szövetségek: Ausztria, VOR

Közlekedési szövetségek: Ausztria, VOR

Ausztriában a közösségi közlekedés díjszabási rendszere 2-3 tartományonként képez egy egységet. Ebben a cikkben a Bécs, Alsó-Ausztria és Burgenland területén működő Verkehrsverbund Ost-Region (rövidítve: VOR) közlekedési szövetséget mutatjuk be, amelynek a többihez képest kiemelt szerepe van, mivel az osztrák fővárost is magába foglalja. A rendszer különlegessége, hogy nem a korábban ismertetett klasszikus zónás rendszert használják, hanem egy utasok számára egy egyszerűbb, az értékesítés szempontjából viszont bonyolultabb rendszert vezettek be, amely gráfelméleti alapon határozza meg, hogy egy adott jegy vagy bérlet mely útvonalakra érvényes.

Fejlődő város: lehetőségek és csapdák a közlekedésszervezésben

Fejlődő város: lehetőségek és csapdák a közlekedésszervezésben
Több indokot is fel lehet sorolni, hogy miért költöznek el sokan a várostól távolabb eső, kertvárosias településekre. Csendes, barátságos, városi zajtól mentes környezet, olcsóbb ingatlan. Az élhető környezet és persze az ingatlan ára még mindig nagyobb súllyal esik számításba a kiköltözés melletti döntés során, az olyan napi kellemetlenségek ellenére is mint az mindennapos utazással járó költségek, vagy az emiatt elvesztegetett idő. A tendencia jól látható az ábrán. A környező települések lélekszáma nő, míg Debrecenben fogy a népesség. Ez a folyamat a szuburbanizáció, amelynek olyan nehezen megoldható problémákat okoz, amire nem egyszerű azonnal reagálnia a központban elhelyezkedő településnek. 
 

Kipróbáltuk a "tram-train"-t, avagy az elővárosi villamost

Kipróbáltuk a "tram-train"-t, avagy az elővárosi villamost
szerző: Lovas Dóra
 
Bár fagyos reggelre ébredtünk, de ez sem tartott vissza bennünket. Kis csapatunk lelkesen kerekedett fel, hogy Debrecenből indulva elérje a hódmezővásárhelyi vasútállomásról a 10:31-kor induló elővárosi villamost (tram-train, vasút-villamos). Célunk az volt, hogy személyesen szerezzünk tapasztalatot az ország első ilyen jellegű közlekedési rendszerén.

Közlekedési szövetségek - Rajna-vidék-Pfalz, Németország

Közlekedési szövetségek - Rajna-vidék-Pfalz, Németország
szerző: Varga Imre
 
Cipőt a cipőboltból! Buszra buszbérlet! Vonatra vonat bérlet! Evidensnek tűnik, de ez nincs mindenhol így.  Bármennyire is természetesnek tűnik az, hogy ma Magyarországon külön kell vasútra és külön kell távolsági buszra bérletet, vagy jegyet venni, azonban ez nem egy korszerű dolog. Sokan úgy gondolják, hogy a vasút és a busz között verseny van, de alapvetően egymást kiegészítő szolgáltatásról van szó. Olyan mintha a köretért és a húsért külön-külön kellene sorban állni és fizetni, úgy hogy az utca egyik oldalán kapjuk a húst, a utca másik oldalán pedig vehetünk hozzá köretet.  Különösen abszurd a helyzet úgy hogy, a két bolt tulajdonosa ugyanaz. A közösségi közlekedés finanszírozása ugyanazon államkasszából történik. Sőt, immár a tulajdonosi kör is ugyanaz. 
 
Jelen cikksorozatunkban egy kis kitekintőt mutatunk arról, hogy más országokban hogyan oldották meg azt, hogy a közösségi közlekedés egységes szolgáltatásként működjön. Közlekedési szövetségről és tarifaközösségről lesz szó!

Velo, velo, Velodroooom!

Fotó: Riói olimpiai velodrom  készítette: Roberto Castro
szerző: Lovas Dóra
 
A Velodrom nem egy soron következő Marvel film szupergonoszát, hanem a Debrecenbe tervezett kerékpáros edzőcsarnokot takarja. A beruházás eredetileg Budapesten valósult volna meg, azonban egy 2018-as bejelentés[ már a Debrecent jelölte meg a megvalósítás helyszínéül. 2020-ban a debreceni önkormányzat újabb nyilatkozatot tett, amely szerint a Velodrom mellé Kerékpáros Központ is kivitelezésre kerül. Miért? Hova? Hogyan juthatok majd el oda? Ha érdekelnek ezek a kérdések és van 10 perced, akkor olvasd el a témában készült összefoglalónkat.
 
Tartalom átvétel

Belépés